Mi a magyar egészségügy?

Egy nagy kalap LÓSZAR! Normális dolog, hogy reggel 8 órától végeláthatatlan időkig tartanak egy embert teszem-azt a sürgősségin a váróban, a széken ülve?! És a kutya se néz felé, mert "várjon itt", "majd jön valaki", "majd szólítják". Hát persze, majd lesz valahogy. De a valahogy az egy kibaszott tág fogalom, az istenit! Ha az emberből nem ömlik a vér vagy épp nem félholt, már nem is kell megfelelő ellátásban részesíteni?! Milyen dolog ez?! Emberségesnek távolról sem mondható. Inkább szánalmas, visszataszító... kiábrándítóan undorító. Ez, ez a magyar egészségügy, kérem. Köszönjük.

New dawn part 6

Szép jó estét! Tudom, tudom, tudom, nagyon sok volt a kihagyás. Bocsánat, de valahogy nem akart jönni az ihlet. Most már van egy nagyon ütős gondolatmenetem, bár jóllehet, ebben a részben ez még nem mutatkozik meg. Többé kevésbé unalmasnak tűnhet, ezért elnézést is kérek, de remélem a továbbiakban kárpótolok minden olvasót! :) Az esetleges elírásokért sorry, kommentben írjatok ha valahol valami nem stimmel és kijavítom!

Előző részek:
Part 1
Part 2
Part 3
Part 4
Part 5

New dawn, new day, new life part 6

Nagyon nehezen tudtam csak elaludni, sok forgolódás és álmatlan óra után. S így is hajnalban ébredtem fel. Még csak fél öt van, de képtelen vagyok nyugton lenni. Jobb oldalamról a hátamra, onnan a bal oldalamra, majd hasra feküdtem félperces váltásokban. Kattogott az agyam, hogyan fogom közölni Nate-tel, hogy mi ez az egész, miért keres a rendőrség már Minnesotán is kívül, és hogy ki vagyok valójában. Jobban belegondolva nem is ez a legnagyobb probléma, hanem hogy hazudtam neki. Már pedig az őszinteség a legfőbb emberi erény; mondom ezt én. Nyomorultul éreztem magam és határozott meggyőződésem volt miszerint megérdemlem. Hat óra körül már nem bírtam tovább a fetrengést, ezért lassacskán felöltöztem és halkan lelopództam a konyhába. A ház hideg csendbe burkolózott, egy árva falióra sem adott ki hangot. Nem szeretnék felkelteni senkit, de muszáj lesz lefőznöm egy adag életet adó kávét. Eszembe jutott, hogy kimehetnék valami reggeliért, ezért felszaladtam a pénztárcámért és elsétáltam a pékségbe.
Hazafelé egy másik utat választottam, egy kis kerülőt, mondván felfedezem a környéket és tovább élvezem a még kellemes napsugarak cirógatását.
Teljesen megfeledkeztem magamról, csak bambultam, miközben céltalanul lépdeltem előre. Lassanként már azt sem tudtam hol járok, bár ha úgy vesszük, az jelen esetben nem nehéz. Úgy nagyjából tíz perc után olyan helyen találtam magam, ahonnan biztosan nem találok haza. Jó, akkor nézzünk körül; sehol egy lélek, még autók sem parkolnak sehol, az utca mind a két felén végig egymáshoz bizarrul hasonlító házak sorakoznak, legtöbbjük nagyon lepukkant, sőt olyan romos, mintha nem is laknák őket. Lehet, hogy tényleg lakatlanok. Szemeteszsákok tömkelege hever szanaszét néhány ház „gyepén”. A legtöbb redőny le van eresztve, bár ez enyhe túlzás, hisz néhány helyen inkább leszakadva van, minthogy leengedve. Az egyik ablaknál elhúzódik a függöny és egy ijesztő külsejű néni néz vissza rám. Fenyegető a tekintete, szinte beleborzongok. Nincs itt nekem semmi keresnivalóm! Megszaporázom a lépteimet és próbálom elfojtani az a szörnyű gondolatot mélyen legbelül, hogy itt bármelyik percben rám támadhat valaki és még csak meg sem találnának, itt halnék meg.
Nehezen ugyan, de szerencsére megtaláltam a hazavezető utat, mielőtt valami bajba keveredtem volna azon az istenverte környéken. Sietve vágtam át a kerten, viszont a kilincset lassan, megfontolva nyomtam le a bejárati ajtón. Vajon ébren van már valaki? Na jó, nagy levegő, kifúj és belép. Hm, a kávé finom illata még mindig érezhető volt, mikor a konyhába mentem. Végül is nem voltam el túl sokáig, még mindig csak hét óra körül járhat az idő.
Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megpróbálnék palacsintát csinálni. Annyira csak nem lehet bonyolult és különben is van péksüti ha nagyon elrontanám, így hát neki is láttam. Minden hozzávalót kikészítettem a pultra, összekevertem, és jöhetett is a sütés!
Egy kis idő elteltével isteni illat lepte be az egész földszintet. Teljesen belemerültem a sütögetésbe és a kávés bögrémbe.
- Jó reggelt, Konyhatündérke! – két kar fonódott a derekam köré hátulról. Nate…
- Neked is. – nem fordultam meg
- Mi ez a nagy sütés-főzés?
- Csak kipróbálom magam ezen a téren is. – mivel készen lettem, kikapcsoltam a tűzhelyet és a kezemet Nate előttem összekulcsolt kezeire tettem, de továbbra is háttal álltam neki.
- Biztos nagyon finom lett. – maga felé fordított
Képtelen vagyok a szemébe nézni.
- Figyelj… azt hiszem beszélnünk kell valamiről. – motyogtam a zoknimat fixírozva
- Úgy gondolod? – az államat megfogva felemelte a fejem, hogy felnézzek rá
- U…Úgy. – Édes Jézus, hiszen nincsen rajta más, csak egy boxer! Hogy nem tűnt ez eddig fel?
- Én is úgy gondolom. – közelebb lépett és a kezeivel a két oldalt a konyhapultra támaszkodott, mondhatni sarokba szorítva engem. Kimondhatatlanul zavarban éreztem magam, mégis-mégis alig bírtam ki, hogy ne nézzek végig rajta úgy igazán.
Tekintetét az enyémbe fúrta s úgy éreztem, mintha még a legmélyebb gondolataimat is látná.
- Mit szeretnél most, Kendra? Itt és most ebben a pillanatban. – kérdezte
Mit is, mit is? Te buta liba, kihagyni egy ilyen helyzetet? Találni fog nálad jobbat is, ha nem lépsz! – undok hang csengett a fülemben, de lehet hogy igaza van. De azért mégsem mondhatom neki, hogy „azt szeretném, ha megcsókolnál, átölelnél és soha többé el nem engednél”! Vagy igen? Mit csináljak?
- Nem tudom… - lesütöttem a szemem
- De igen, tudod. Őszintének kell lenned hozzám. Vagy nem bízol bennem eléggé?
- De, bízok benned.
- Akkor próbáljuk meg még egyszer. Mit szeretnél most ebben a pillanatban?
- Nate én… nézd, előbb szeretnék valami mást mondani.
- Nem. Bármi is az, várhat. Tehát hallgatlak. Ha nem akarsz semmit, mondd. Ha azt szeretnéd, hagyjalak békén, megteszem. Ha…
- Csókolj meg, Nate! – suttogva félbeszakítottam és lehunytam a szemem
- Na látod, hogy megy ez. – ő is halkan beszélt, majd lassan közelített felém
Centiméterről centiméterre fogyott a távolság kettőnk között. Elsimogatott az útból egy kilógó hajtincset, két keze közé fogta az arcomat, majd puha ajkait lassan az enyémre tapasztotta. Bénának éreztem magam, mégis képes voltam ellazulni és nem azon görcsölni mit csinálok rosszul, hisz Nate tökéletesen irányította a helyzetet. Szóval ilyen érzés csókolózni. Az ember alig áll a lábán, az izgatottság kitartóan futkos végig minden idegszálán újra meg újra és… és ez fantasztikusan jó. Nem sokáig tartott a csók, de mégis úgy éreztem magam, mint aki maratont futott. Nate homlokát az enyémnek támasztotta, majd mosolyogva így szólt:
- Annyira nem vagyok lélegzetelállító, ne felejts el levegőt venni!
- De az vagy. Számomra legalábbis.
- Most már érted miért olyan fontos a bizalom és az őszinteség? – nem törődve az előbbi témával nekem szegezte a kérdést, de a tekintete még mindig lágy volt
- Értem, de azért szeretném ha bővebben kifejtenéd, hogy mire gondolsz. – tényleg nem tudtam, hogy pontosan mit vár válaszként
- Ha nem bízol meg bennem, akkor nem mondasz el létfontosságú dolgokat. Ha nem tudok rólad semmit, azt sem tudhatom, hogy miként érzel irántam, így kezdeményezni sem tudok és előbb vagy utóbb, de továbblépek. Bár ahogy látom, az se neked, se nekem nem lenne jó, ezért tudnom kell, hogy mit érzel. Ezért is fontos, hogy őszinte legyél. És…
- És ez csak egy példa, igaz? – végre leesett a tantusz
- Igaz. Ha ezek után van valami, amit mondani szeretnél, hát rajta.
Meg kell mondjam, hogy Nate rendkívül okos fiú. Nem hiszem, hogy az egész éjszakáját azzal töltötte, hogy ezt a kis játékot kitervelje, mégis elérte a célját. Provokál az izmos felsőtestével, kikényszeríti hogy mondjam ki amit még magamnak sem igazán vallok be, ráadásul ügyesen rávezetet a tegnapi afférra.
Nem volt választási lehetőségem, így töviről hegyire elmeséltem neki mindent, amit előző nap a bátyjának is mondtam. Röpke fél óra beszélgetés után kiütközött, hogy valójában már ismerte a történetet, mert tegnap kiszedte Davidből. Mindenesetre sikerült a lelkemre hatnia és nem hiszem, hogy a közeljövőben bármit is szeretnék eltitkolni előle, nem éri meg.

Köszönöm, hogy elolvastad! Kommentben lehet kifejezni tetszést/nem tetszést (persze kulturált keretek között) :) További szép hétfő estét.

UI.: H, bocsi most még nem került bele a "durva rész", de ígérem hogy lesz benne olyan is! :)

Miért kell ezt így csinálni?!?!

Ha az ember (állítólagosan) annyira szereti a másikat, hogy leélné vele az életét és ezzel a másik fél is hasonlóképpen van, akkor árulja már el nekem valaki, hogy mi a fészkes fene történhet, ami miatt szétmennek?! Ha valami elromlik, rögtön el kell dobni és meg sem próbáljuk megjavítani. Ha meg nem is szerette igazán, akkor mi a francért kell ilyen szavakkal és kifejezésekkel dobálózni? Másnap meg már hú de nagyon szerelmesek egy másik emberrel. Jézusom, gratulálok!
Már az elején észrevettem, hogy agyilag nagyon sötét ez a csaj. Úristen.
Jó lenne tudni részleteket, de én biztosan nem fogok rákérdezni. Ha meg kell tudnom, majd úgy is el fogja mondani, ha meg nem akkor nem, nem történik katasztrófa.
Csak... nem szeretném, ha rossz lenne... neki.


~

Mi a baj? Semmi. Minden. NEM TUDOM! Az idő meg a nap. A k**** vasárnap. És.. holnap megint menni kell. Esküszöm ebbe fogok belehalni!

Bitch please.!

Az emberiség betegsége, súlyos feltűnési viszketegség, megfelelési kényszer... FÉSZBUK!

Jaj gyerekek... persze mindenkinek más felfogásai vannak arról, hogy mire is való a fészbuk, de kérdem én; mi értelme van az életed minden mély -és csúcspontjának naponta többször hangot adni idétlen posztokban? Ki a retek kíváncsi a te magánéletedre? Fogj szépen egy díszes füzetkét, papírfecnit, a töri könyvedet, vagy épp ami a kezedbe akad és írj bele naplót! Vagy ha nagyon ragaszkodsz a számítógéphez, blogolj. Ott eldöntheted, hogy megosztod-e a nagyközönségnek vagy sem. Van olyan opció, hogy csak is egyedül te, vagy a blogod linkjével rendelkező személyek olvashatják. Abba azt és úgy írsz meg, ahogy te azt megélted, minden egyes apró érzelemmel együtt. Nem kell mindenkinek tudnia a gondjaidról, hisz így premierplánban moziznak a gyenge pontjaid előtt és tudni fogják, hogy hol fáj a legjobban, hol tudnak a legjobban bántani. Másfelől pedig azoknak van szüksége kiposztolni a különféle dolgaikat, akik valamilyen szinten érzelmi sérültek és szükségük van a figyelemre, mások szánalmára szorulnak ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni egy-egy sérelem után.
Ezt most nem egy bizonyos esetről írom, nem személyeskedni akarok, távol álljon tőlem. Ez napi szintű probléma az emberek többségénél és nagyon nehéz szó nélkül hagyni. Hát, ahogy elnézem nekem nem is sikerült. :)

A lényeg; LEGYEN MAGÁNÉLETED!


További szép vasárnapot mindenkinek!:)

Joke!

Jó régen adtam már életjelet... Valahogy semmire nincs időm, főleg nem leülni a gép elé, pedig jó volna. Jó volna minden nap az adott napi sérelmeket kiírni magamból, de valahogy nem jön össze. Így voltam ezzel a múlthéten is. Tesin kimentünk az Orczy-kertbe futni és hol megy a pályára vezető út? Igen, természetesen a tó mellett. És mi történt? Lots of memories attacked me. Olyan jó (khm..,,jó") érzés volt, hogy még a szemem is könnyes lett. Pontosan miért is? Nézzük csak; ugye mivel megtarthatom a döglött kutyámat, jól kellene éreznem magam, de ehelyett mi van? A döglött kutyám feltámadt, csak épp nem az én kutyámként. Miközben még mindig a szemem előtt látom azt a pár ***** szót - ,,még mindig szeretlek" - ne legyek zaklatott? Köszi. Nem szeretek egyedül lenni. Sőt, nagggyon nem szeretek egyedül lenni. Mikor lehetek én is újra BOLDOG?!

~

Nagyon helyénvaló lenne már egy kis szünet! Egyre rosszabbul bírom ezt az egészet; koránkelés, tömegközlekedés, szenvedés, tömegközlekedés, evés, tanulás, fürdés, alvás, aztán előröl az egész. Hihetetlenül utálok iskolába járni.! Inkább maradnék buta, csak ne kellene ezt végigcsinálnom!

~

Aaaaannyira de annyira jó volt a tegnapi nap! Reggel 9re mentem lovagolni. A kis szöszikét kaptam és annyira cukormókus volt!:) Nem is tudom mikor ültem rajta utoljára.. jó régen, az egyszer biztos. Utána az egyik kedves lovasnak, akivel együtt voltunk kint hála csak 2 busszal kellett hazavergődnöm a mamáékhoz.

Kis pihi, aztán készülődés estére. Kicsit várni kellet egyesekre (^^♥), de végülis időben el tudtunk indulni. Meglepett, hogy ilyen sokan voltak... Nagyon jól telt az a 3 óra!!! Ha most nem blogot, hanem naplót írnék, még belefoglalnék egy-két gondolatot... Mindegy. Köszönöm az illetőknek a jó társaságot!♥
~

Still hate sundays.!!! Ha vasárnap után nem hétfő, hanem pót-vasárnap jönne, akkor nem gyűlölném ennyire, de mivel tudjuk hogy ez lehetetlen...

~

Cukik lennénk együtt... köszi. :') Egyébként szerintem is. Csak éppenséggel az univerzum egyelőre nem úgy gondolja a dolgot mint én... Sebaj, ki tudja mit hoz még a jövő. ^^

~

Ha az ember bejelöl valakit, akit nem ismer és attól a valakitől kap egy üzenetet, amiben megkérdezik tőle, hogy honnan ismeri az szóban forgó személyt, akkor arra illik válaszolni. Legalábbis mifelénk ezt így szokás.
Kicsit azonban tartok ettől az egésztől, mert eddig ha valamelyik barátom barátnője jelölt be, mindig nekem esett a féltékenységével. Most nem tudom mit akar ez a lány, remélem semmit.

~

Írom már a folytatást, de előreláthatatlan, hogy mikor tudom feltenni. Bocsi:/

I can't believe!

Oké. Szombaton fogjuk rá, hogy nyugisan és békében lezártuk a dolgot D-vel. Stay friends, azaz a szokásos mondat; A kutyád meghalt, de attól még megtarthatod. Köszi-köszi :')))

Aztán a "régi-új" remény megint felcsillant, de ez ma úgy ahogy jött, el is szállt. Ha neki sem én kellek, hát neki sem én kellek, van ez így. De vele továbbra is jó barátságot igyekszem ápolni, mert eléggé kedvelem. (néhány dolog ellenére is!)

De azért mégis a ************* hogy még mindig egyedül vagyok.! :)

~

Kereszttűzben; nem bíííííííííííírom tovább. Borzasztó rossz érzés, mikor két barátod között kell állnod. Kinek adj igazat? Ki áll hozzád közelebb? Végemvan.

New dawn ~ folytatás

****KIEGÉSZÍTÉS****

Voltam olyan ügyes és okos (és fáradt), hogy kihagyjam belőle a zenét.
Bocsi, szóval:
,,Nem tudtam honnan jött neki ez a táncolás, de aztán felfigyeltem rá, milyen zene is szól a rádióban. De hisz én nem is tudok keringőzni!"

~

Szép estét :3
Nincs sok kedvem most a napjaimról beszélni, ezért csak pár mondat erejéig húzom az időt.

Természetesen imádom a sulis barátaimat, és tűzbe tenném értük a kezem. De mégis van egy társaság, aminek jobban a tagjának érzem magam. Minden héten van egy nap, - a csütörtök - amikor minden ügyes-bajos dolgomat lesz*rom egy pár órára és egyszerűen jól érzem magam a barátaimmal! Szombaton elkalandoztak egy kicsit
a gondolataim, és őszintén szerettem volna visszakerülni az általános iskolába! Hiányzik. Kész. Off. végem.

~

New dawn, new day, new life Part 5

Eddigi részek:
Part 1
Part 2
Part 3
Part 4

Még mindig nem adtam konkrét választ Nate-nek, pedig a kirándulásunk óta eltelt már jó pár nap. Köztük

olyanokkal, melyeket szinte egész végig a műhelyben töltöttünk együtt, mivel időközben a mustang is visszatért immáron horpadásoktól mentesen és ragyogó, királykék fényezéssel.
A mai nap is egy ilyen. Ő a felnikkel bíbelődött, én pedig néztem, ahogyan dolgozik. Szólt a rádió, néhány számba bele-bele is énekeltünk, de leginkább csak beszélgettünk. Szerettem volna segíteni neki, de legalább annyira nem értek ezekhez a dolgokhoz, mint az édesanyám a gyerekneveléshez. Mostanában egyre többet furakszik be egy kelletlen gondolat a fejembe; anno miért kerültem az árvaházba? Ha nem kellettem annak a nőnek, miért tartott meg? Nem sok emlékem van az életemnek arról az időszakáról. Néha felvillan egy-egy kép, de semmi több. Nem is csoda, hisz kicsi voltam még, három vagy négy lehettem, mikor anya otthagyott az a sok idegen gyerek között és soha többé nem láttam viszont. A hatodik születésnapom előtt vettek magukhoz Parker-ék.
Időközben úgy magukkal ragadtak az emlékek, hogy meg sem hallottam, hogy hozzám szóltak.
- Hahó, Föld hívja Kendrát. – Nate hangja mintha mérföldekre tőlem visszhangzott volna
- Ne haragudj, csak elbambultam. – ráztam meg a fejem – Mondtál valamit?
- Felkérhetem a kisasszonyt egy táncra? – felém nyújtotta a karját
Tánc? Micsoda?
- Hát… hát persze! – mosolyogva tettem kezébe a kezem
Nem tudtam honnan jött neki ez a táncolás, de aztán felfigyeltem rá, milyen zene is szól a rádióban. De hisz én nem is tudok keringőzni!
Mégis, magával ragadott a ritmus, na meg persze Nate karjai körülöttem.
 Apropó, miért ver ilyen hevesen a szívem, valahányszor csak hozzám ér? Miért zavarodom annyira össze, hogy úgy érezzem, egy szót nem bírok kinyögni? Most meg, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, egy eddig ismeretlen érzés fogott el; életemben először szerettem volna úgy igazán, hogy megcsókoljanak.
Eddig egyáltalán nem „pasiztam”, soha nem voltam bulizni, részeg sem voltam, így a saját akaratomon kívül sem történt velem semmi ilyesmi. Úgy érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség. Villámgyorsan össze kell szednem magam és a tudtára adnom, hogy mit érzek. De még mielőtt szóra nyithattam volna a szám, kinyílt az ajtó és David lépett be rajta. Mellékesen mondom, hogy továbbra is tőlem elszigetelten próbál létezni és egy köszönésnyinél több időt nem hajlandó rám fordítani.
- Készen van a… - eddig kifejezéstelen arcán egyszerre csak kiült a meglepettség és düh veszélyes elegye – Ti meg mi a… Itt enyelegtek… De tulajdonképpen… Mi a fene van köztetek?
Egyáltalán nem értettem a felháborodását. Már csak azért sem, mert fogalmam sincs, miért foglalkoztatja őt Nate és az én életem.
- Semmi. – felelte Nate nyugodt hangon, és a derekamat nem engedte el, mikor megpróbáltam elhúzódni tőle
- Aha! Se ruha, se levegő, mi?! – éles megjegyzése hallatán éreztem, hogy Nate izmai megfeszülnek és hangosan kifújja a levegőt
- Elég volt! Most jött el az a pillanat, hogy elmondod, mi bajod van velem! Úgy mégis, mi közöd van ehhez? Sem én, sem Nate nem tartozik neked elszámolással a tetteiről és magánéletéről. Fel nem foghatom, hogy mit érdekel ez téged. Azt sem tudod, hogy ki vagyok és ítélkezel felettem! Mit képzelsz magadról? – teljesen kikeltem magamból, nem bírtam visszatartani a szavakat
- Nem tudom, hogy ki vagy? Jobban tudom, mint azt te hiszed, Kislány. Hogy vagy képes ezt tenni? Ne játszd meg magad, mert megjárod. Kicsit gondolkodj el az életeden! – ezzel magunkra hagyott bennünket
Az eddigi mesébe illő hangulatom egyszerre szertefoszlott, s helyébe félelem költözött. A gyomrom összeszorult és a szívem szinte a torkomban dobogott. Mit tud David? És honnan? Ki ő egyáltalán?
- Ez meg mi volt? Miről beszélt a bátyám? – fordított maga felé Nate
Egyetlen dolgot szerettem volna abban a pillanatban; bárcsak elnyelne a föld és ne kellene állnom a tekintetét! Ennyi volt, vége a tündérmesének? Hogy a csudába fogom kimagyarázni magamat? Ha még többet hazudok, azzal csak többet rontok az amúgy sem fényes helyzeten.
- Kendra kérlek, mondj már valamit.
- Nem lehet, sajnálom! – kiszabadítottam a kezem az övé közül és egyenesen a szobámba futottam.
Mielőtt beértem volna, David igyekezett után és megragadta a karomat.
- Gyere csak velem egy kicsit! – a hangja ijesztően kimért volt
Bevonszolt az ő szobájába, ahol még levegőt venni sem volt időm, nemhogy körülnézni, mert rögtön hozzám vágott egy újságot. Mit csináljak vele? Kérdő tekintettel vegyítve, félénken néztem rá.
- Harmadik oldal, legalsó cikk.
- De hisz ezek rendőrségi közlemények! Mit nézzek rajta?
- Olvasd el és magyarázd meg.
„Nyolc napja jelentették egy fiatal minnesotai lány eltűnését a főváros környékéről. Kendra Dee-Parker, tudomásunk szerint szerdára virradóra összes holmijával valamint kisebb vagyonnal hagyta el családját és az államot. Ismertető jegyei; hosszú sötétbarna haj, világos bőrszín és kék szem. Testmagassága megközelítőleg 168 cm, átlagos testalkattal. (…) Mivel a lány még kiskorú, kérjük jelezze, ha látta, vagy tudomása van a hollétéről. A szülők elérhetőségein igényelhető az érintett fotóinak megtekintése. (…)”
Ez nem lehet igaz! Ugye ez az egész csak egy rossz álom és én mindjárt felébredek? Világosan közöltem, hogy ne keressenek. Nem szeretném elhinni, hogy ez megtörténik!
- David, ugye… ugye nem…? – reménytelt pillantást vetettem rá
- Nem nyomtalak-e fel? Még nem. Előbb áruld el, ki vagy te valójában!
- Nem igazság. Már csak egy hét kellene és többé nem lennék érdekelt az ügyben. Istenem… - gondolkodtam hangosan
- Válaszolnál?!
- Nem raboltam ki azokat az embereket, mielőtt bűnözőnek állítasz be. El kellett szöknöm, mert nem voltam képes tovább kibírni.
- Miről beszélsz? Ebből semmit nem értek…
Nincs értelme tovább halogatni az elkerülhetetlent, ki kell tálalnom neki. Nagy levegőt vettem és belekezdtem a történetbe;
- Az édesanyám árvaházba adott, mikor kicsi voltam. Nem kellettem neki, így a könnyű utat választotta és lepasszolt. Pár évvel később magához vett egy gazdag család, Parker-ék. Akkor azt hittem minden rendben lesz és végre én is úgy élhetek, mint egy normális korombeli kislány. Lesz anyukám és apukám is. Egy ideig felhőtlenül boldog voltam velük, mindent megkaptam amire csak vágytam, de ahogy teltek az évek és kialakultak a saját gondolataim, realizálódott bennem, hogy én ebben a családban nem érvényesülhetek, nekem nincsenek saját döntéseim, sem saját akaratom. Minden reggel sofőr vitt az iskolába és minden délután ő is vitt haza. Percre pontos napirend, szigorú – a saját biztonságomat biztosító – szabályok, semmi szabadidő. Annyit tudok a nagybetűs életről, mint te tízéves korodban. Ki kellett szabadulnom, mert úgy éreztem, hogy lassanként megőrülök. Várnom kellett volna még, de annyira beleéltem magam a szabadságba, hogy nem is gondoltam a koromra, pedig akkor nem állna fönt ez a helyzet. Egy hét és betöltöm a huszonegyet, attól fogva nem szólhatnak bele, mit csinálok. Nagyon szépen kérlek, ne haragudj rám. Szeretném, ha megértenéd miért titkolóztam. Sajnálom, hogy ennek így kellett kiderülnie.
David látszólag köpni-nyelni nem tudott s nagyokat pislogva nézett rám. Most mire vár?
- Na, nem mondasz semmit? Te akartad, hogy elmondjam! – sürgettem
- Azt… azt hiszem itt én vagyok az, akinek bocsánatot kell kérnie. Én nem tudtam… nem tudtam, hogy te… - félbeszakítottam
- Ne, hagyd ezt! Ne utálj, csupán ennyit kérek.
- Dehogy utállak és nagyon nagyon sajnálom, ha ezt éreztettem veled! Nem lett volna szabad az újságban leírtak alapján elítéljelek.
- Nekem pedig meg kellett volna mondanom az igazat. Egálban vagyunk.
- Egálban. – ismételte és az itt tartózkodásom óta most először láttam őt mosolyogni
David ígéretet tett, hogy Mr és Mrs Evansnek egy szót sem fog szólni erről és falazik nekem. Hihetetlenül hálás voltam neki ezért és felcsillant a remény is, miszerint barátok lehetünk.
Már csak kérdés rántotta görcsbe a gyomromat; mi lesz Nate-tel és az épp kialakulóban lévő kapcsolatunkkal? Ha elmondom neki, közel sem biztos, hogy ő is hasonlóképpen reagál, mint a bátyja.
Gombóccal a torkomban feküdtem le aludni, halvány reményeket fűzve a holnaphoz. Félek, valaki segítsen!

Remélem tetszett! Szívesen olvasom a kommenteket! :)

New dawn part4

Szép vasárnap délutánt!

Mit is mondhatnék? Lassan eltelik az első hónap a "borzalomból". Még most sem változott a véleményem, tehát továbbra is gyűlölöm. Eddig van keményen két 5ösöm meg egy 3asom... faszajó.

~

Ma reggel voltam pacizniiiii^^ Bálintka magához képest jól teljesített és asszem én is, ahhoz képest, hogy kb fél éve ültem rajta utoljára terepen. :'D
Ahaa by the way, annyival sem voltam megtisztelve, hogy két szót váltson velem egy bizonyos illető, már pedig tudtommal nem harapok. Vagy igen? Akkor szóljatok... Ja és elköszönni sem kell, mert minek is azt. :)

~

Nem húzom tovább az időt;

New dawn, new day, new life Part 4

Hát ez halálosan ciki! Itt állok csurom vizesen, anyaszült meztelenül egy fiú fürdőszobájában, törülköző nélkül. Fogtam a fejem és gondolkoztam, hogyan jöjjek ki ebből a helyzetből, mikor egy kis idő múltán kopogtak.
- Kendra, minden rendben? – Nate volt az, gondolom szeretett volna ő is végre lefürödni
- Ami azt illeti, nem egészen. Tudnál hozni egy törülközőt, kérlek? – ennél szerencsétlenebbül még sosem éreztem magam
Hallottam, hogy nevet miközben lépései elhalkultak, majd fél perccel később pedig vissza is jött. Vajon képes lennék ennél is jobban leégetni magam? Nem hiszem.
- Nyisd ki az ajtót, így nem tudom odaadni!
- De hát…
- Résnyire te kis buta. Átadom és itt sem vagyok.
Úgy tettem, ahogy mondta. De várjunk csak, kis buta?! Ennyivel alsóbbrendű lennék nála? Vagy csak egyszerűen túlreagálom, mint mindent és csak poénkodott. Mint egy normális tinédzser. Lazíts már, te kis buta! A tudatalattim gúnyosan a képembe röhögött. Tulajdonképpen igaza van, én vagyok a karót nyelt. Bele kell szoknom ebbe az életbe, nem kell felnőttként viselkednem és gondolkodnom, hisz még nem vagyok az. Különben is, a kor csak egy szám!
Villámgyorsan magam köré csavartam a kincset érő anyagot és egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Aznap már nem terveztem beszélni senkivel, így befészkeltem magam az ágyba és kerestem egy TV műsort, amin jól el lehet aludni. Már éreztem, hogy elragad az álom, de nem adhattam át magam neki; egy halk kopogás szakította meg az álomba zuhanásom.
- Gyere be. – olyan halk és erőtlen volt a hangom, hogy csodálom, ha az ajtón túl álló személy meghallotta
- Bocsi, már aludtál? – Nate aggodalmas pillantásai kereszttüzében találtam magam, miután felültem
- Nem, még nem. Mit szeretnél? – mosolyogtam rá
- Csak a holnapot szeretném megbeszélni, mert reggel korán indulnánk. Olyan hét óra körül, ha nem gond.
- Persze, nem okoz problémát a korán kelés. Általában már hajnalok hajnalán fent vagyok.
- Ó akkor tényleg bocsi a zavarásért, de nem tudhattam mikor ébredsz fel reggel és mindenképpen szeretném, ha velünk jönnél!
- Semmi gond.
- Oké, akkor jó éjszakát! – indult az ajtó felé
- Neked is!
Visszadőltem a párnák közé s hamar el is aludtam végre. Nyugodt, csöndes volt az éjszaka és semmire nem keltem fel, pedig számítottam rá. Már csak az új és szokatlan hely miatt is.
Hamar – talán túl hamar – reggel lett, én meg olyan nyúzottnak éreztem magam, mint tán eddig még soha. Hat óra harminchét percet mutatott a falon kattogó óra, amikor odapillantottam. Visszacsuktam a szemem, de aztán újra odanéztem. Hat harmincnyolc!!! Hogy fogok ennyi idő alatt elkészülni? Gyorsan kikeltem a jó meleg ágyból, ami minden áron próbált visszacsalogatni, de nem engedhettem a csábításának. E helyett kikaptam a szekrényből egy farmert, egy pólót meg fehérneműt és gondosan magamhoz véve a törülközőmet a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mikor beléptem, még párás volt a tükör és kellemes férfi tusfürdő illata érződött a levegőben, tehát Nate is nem rég járhatott itt. Amilyen gyorsan csak kitellett lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem és megcsináltam a hajamat. Ez utóbbi nem kevés türelmemet vette igénybe, mivel akármit próbáltam, sehogyan sem állt jól. Ha copfba kötöttem itt vagy ott kilógott egy tincs, kiengedve pedig olyan volt, akár egy szalmakazal, szörnyű! Végül fogtam egy csatot és egyszerűen feltűztem. Így ki is lógott egy-két helyen meg nem is, pont megteszi.
Visszasiettem a szobámba felkapni a táskámat és kiteríteni a vizes törülközőt, majd lementem a földszintre, ahol friss kávéillat töltötte be a levegőt. Nate a konyhában a tűzhely előtt állt és – várjunk csak. Palacsintát süt?! Hm, mennyire számít égőnek, hogy egy tőlem jóval fiatalabb FIÚ is össze tud ütni egy tisztességes reggelit? Jaj nekem.
- Jó reggelt! – léptem mellé
- Neked is, Csipkerózsika! Eszel velem? Mindjárt készen van.
- Örömmel. – bólintottam
- Kávét?
- Jöhet, köszi. Két cukorral és kevés tejjel iszom.
Reggeli közben csatlakozott hozzánk Mr. Evans is, majd a tervezett hét óra helyett fél nyolckor indultunk neki a mai programunknak. Autószállítóval vittük a kopott Ford Mustangot a lakatosműhelyig. Nem volt vészesen hosszú az út, főleg hogy Nate szája szinte egész végig be nem állt és tök jól elbeszélgettünk. Hogy Nate szavaival éljek, miután meggyőződtünk róla, hogy a kocsi jó kezekben lesz, ketten folytattuk az utat egyedül. Gyalog bejártunk jó sok utcát, egy fagyizót, egy bevásárlóközpontot az összes boltjával együtt, végül egy parkban ültünk le két játszótéri hintára egy-egy gyümölcsturmixal a kezünkben, közben vártuk hogy Mr. Evans értünk jöjjön és visszamenjünk Maryvalebe. Azt kell mondanom, hogy nagyon jól érzem magam vele és úgy látom ő is elfogadott és megkedvelt engem, ez pedig felettébb boldoggá tesz és sokat jelent nekem.
A délutáni napsugarak könyörtelenül törtek át a park fáinak sűrű lombjain, mégsem volt vészesen meleg a kellemes nyári szellő végett.
Egy ideje szótlanul ültünk egymás mellett, de feltűnt, hogy Nate nem a smoothie-jával, de nem is a környezettel, hanem velem van elfoglalva. Már jó két perce nézett rám és kapta el a pillantását minden alkalommal, ha ránéztem, mikor végre megszólalt;
- Tudod Kendra, én nagyon jól éreztem magam ma veled! És arra gondoltam, hogy esetleg közelebbről is megismerhetnénk egymást. – reménykedő zöld szempárral találtam szembe magam, mikor felé fordultam. Úr Isten, de aranyos!
- Nate, nem is tudom, alig ismerjük egymást és tőlem még soha… - elakadt a szavam, mikor közelebb hajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra - …senki nem kérdezett ilyesmit.
Fülig elpirultam, miközben ezer meg ezer gondoltat kergetőzött a fejemben. Most mit kéne tennem? Eddig nem is nagyon barátkoztam fiúkkal, nemhogy barátom lett volna. Nate kedves srác és szimpatikus is, sőt kedvelem is és jól is néz ki, de tényleg nem egész két napja ismerem. Hogy megy ez az egész kapcsolatosdi? Elég idő ez? Azt hiszem, nekem ennyi nem elég. Vagy mégis? Tulajdonképpen miért is ne lehetne köztünk egy kicsit több mint barátság?

Rövid is, talán picit unalmas is, de remélem akinek eddig tetszett, az továbbra is ezen a véleményen van! :) Kommentelni szabad! ♥

Remek!

Nincs is jobb érzés egy bögre forró kakaót kortyolgatva megoldhatatlannak tűnő matematika házi feladatot írni! Persze közben egy picit blogolni is hihi ^^

~

Hamarosan jön a következő rész! Bár pontosan nem tudom mit jelent az a hamarosan, próbálok sietni. De ugye összecsapni sem akarom, mert a legjobbat szeretném kihozni a gondolataimból számotokra. :)

~

Fantasztikus hangulatok uralkodnak manapság rajtam... Próbálom lesz*rni, de néha elég nehéz. Nem szeretem, ha nem szeretnek. Kézenfogható ok nélkül.

~

Próbaidő. Szeretném szeretni, de nincs biztosíték, hogy nem lesz 'legközelebb'! És így őszintén megmondva elég nehéz bármit is kezdenem....

Folytatás :)

Nos, folyamatban van már a 4. rész is, de már csak 1 napig szenvedek itthon, így nem tudom hogy fogom tudni megírni és feltenni a részeket. Lehet, hogy egy-két órán is kéne írnom? Meglátjuk :P

New dawn, new day, new life part 3

Előző részek: Part 1

                    Part 2

Három fordulóval felszenvedtem a csomagjaimat a szobámig. Kifújtam magam és benyitottam. Maga a szoba nem volt túl nagy, de kicsinek sem mondhatnám. A halványzöld falak nyugalmat sugároztak és ez nagyon tetszett. Az ajtóra merőlegesen állt egy ízléses ágyneművel vetett ágy, mindkét oldalán egy-egy fiókos éjjeliszekrény, valamint szemben egy nagy ablak. (valahogy így kell elképzelni) Egyszerű, de nagyszerű. – gondoltam, míg meg nem láttam az ággyal szemben a falra szerelt 50”-os plazmatévét. Szép meg jó, de sok. Vajon minden szoba ugyanilyen felszereltségekkel bír? A nappali biztosan. Na jó, be kell fejeznem az ítélkezést és a tévhitek felállítását! Hisz nem is ismerem őket…
Gondoltam lemegyek segíteni Sandrának, - főzőtudományom nem lévén - megteríteni a vacsorához. Kiléptem a szoba ajtaján, de kis híján vissza is zuhantam volna, ha a fiú, aki fellökött el nem kapja a kezem. Megjegyzés; nézz körül, mielőtt a folyosóra lépsz!
- Bocs, nem láttalak.
Miután visszanyertem az egyensúlyom, megigazítottam a hajamat, ami az arcomba hullott a majdnem-esés során s csak ezután néztem fel a zöld szempárba, mely most meglepetten nézett rám.
- Semmi gond, de most már elengedheted a kezem. – mosolyogtam rá
- Öh, hát persze. Amúgy Nate vagyok. Majd… öh a vacsoránál… találkozunk. – ezzel elviharzott
Nahát, ez érdekes első találkozás volt, azt meg kell hagyni. Tulajdonképpen szimpatikus, csak kicsit furcsa a srác.
A konyhába érve Sandra mellett halkan beszélgetve találtam a másik fiút, Davidet. Mikor észrevett, nem túl barátságos pillantást küldve felém odavetette, hogy Üdv. és a lépcső felé indult.
- Viselkedj… - szólt után Sandra
Csak álltam ott és pislogtam, nem is szóltam semmit. Mit vétettem én ellene, hogy így kezeljen? Hiszen most lát életében először! Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy mi a fészkes fenét keresek én itt?! Most először fordult meg a fejemben, hogy esetleg rossz ötlet volt lelépni. Dehogy volt! Ez életed legjobb döntése! – rivallt rám egy hang belülről. A tudatalattim hangja. És… igaza van!
Egyébként David nem túl meglepő módon szinte úgy néz ki, mint az öccse. Talán kicsit világosabb a haja és magasabb nála, de neki is hasonló az alkata és ugyanolyan színű a szeme. Mégis úgy gondolom, hogy jobban kijövök majd a fiatalabbik verziójával.
- Én… tudok segíteni valamiben? – motyogtam
- Kendra, nehogy kedved szegje ez a jómadár! David kissé előítéletes, de megbékél majd. – Sandra terítőt, tányérokat és evőeszközöket adott a kezembe
- De hát még egy szót sem beszélt velem! Honnan tudná, milyen vagyok? – sóhajtottam miközben nekiláttam megteríteni
- Ne aggódj, majd ha jobban megismeritek egymást, hipp hopp egy hullámhosszon lesztek. – megnyugtató mosolyt küldött felém, majd figyelmét újra a tűzhelyen fortyogó levesnek szentelte, aminek meg kell mondjam nagyon finom illata volt

Fél órán belül már mind az asztalnál ültünk és nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt fagyos a hangulat. Mitch Evans egy kedves és közvetlen ember, mint azt az elmúlt pár percben tapasztalhattam. Valóban műkedvelő, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Davidnek viszont egyáltalán nem tetszett, hogy ilyen jól elcsevegtem az apjával. Nate-t látszólag hidegen hagyta a művészeti téma, azonban lopva fel-fel nézett rám a tányérjából. Miután kimerült a tudásom, témaváltás helyett a második fogással foglalkoztunk inkább. Azt hiszem, mégis csak jól megleszek én itt.
- Mondd csak Kendra, érdekelnek az autók? – fordult felém Nate, miután leszedtük az asztalt
Mielőtt megszólalhattam volna, David egyből közbeszólt;
- Miért érdekelné? Hallottad, festmények, szobrok és a többi sznob dolog. – levegőnek nézve engem, felviharzott a lépcsőn
Megilletődve néztem ki a fejemből.
- Ne haragudj. Szégyellem magam helyette is! – mentegetőzött Nate
- Ugyan, szóra sem érdemes. – legyintettem és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra – Visszatérve, érdekelnek az autók.
- Van kedved lejönni velem a műhelybe? Van most bent egy gyönyörű bestia. – Nate szeme felcsillant, mire kénytelen voltam most őszintén elmosolyodni
- Miért is ne?
A műhelyt a két garázsajtó rejtette, s a szám is tátva maradt a látványától. Sík, derékszög, párhuzam. Ez a legenyhébb kifejezés arra a rendre és meglepő tisztaságra, ami ott uralkodott. Nate izgatottságát azonban az emelőn fölénk magasodó hatalmas jármű okozta.
- Ez az első, amit egyedül csinálok! – mesélte büszkén Nate
- Ezt hogy érted?
- Tudod, apa már nem itthon dolgozik és a cégnek erre a műhelyre már nincs szüksége és… - félbehagyta, látván hogy cseppet sem leplezem, hogy nem értem miről beszél
- Tudoood, apa 2005-ben indította el a vállalkozást. Lestrapált autókat vett meg, kipofozta és jó pénzért eladta őket. Akkor még az itthoni műhellyel és teljesen egyedül, alkalmazottak nélkül. Azóta országszerte ismertté nőtte ki magát az ETM, vagyis az Evans Tuning Motors. Én pedig megörököltem tőle ezt! – itt széttárta a kezét – A jövőben én is ki szeretném venni a részemet a cég munkájából. Meglep, hogy anya nem traktálta beléd mindezt.
- Ó, pedig rendkívül sok mindent mesélt ám rólatok a telefonban.
- Igen, jó sokat tud beszélni. Mindegy is, gyere nézd meg a kocsit!
Nate egy kapcsolóhoz lépett és leengedte a földre az autót.
- Hát… szép nagy. Csak őszintén, nem igazán tudom mit kell nézni rajta. – végigfuttattam a tekintetem az ütött-kopott autón
- A külsejét egyelőre nem, az még a jövő zenéje. Rá fér majd egy kis lakatos munka és zsír új fényezés a kicsikére. Ez viszont… - felnyitotta a motorháztetőt – Ez itt az én művem! Felújított motor és tökéletesen működő egyéb apróságok.
- Nahát, hány éves is vagy? – tényleg elcsodálkoztam, hogy teljesen egyedül képes volt összerakni egy kocsit!
- Tizenhét. – kisfiús mosolyt küldött felém
További tíz percen át lelkesen magyarázta, hogy miket alakított át és újított meg a verdán, én pedig szorgalmasan bólogattam és próbáltam olyan fejet vágni, mint aki képben van. Azért hellyel-közzel tényleg értettem, amiről szó van. Van valami különleges abban, ahogy mesél és átadja magát a témának. Szinte magával ragadja a hallgatóságát is, azaz engem. Még soha nem éreztem ilyen jól magam senkivel sem. Jobban mondva még soha nem kerültem ilyen közel senkihez. Pedig ez, ami Nate és köztem van aztán igazán semmi. Még ismerősnek sem nevezhetném, hiszen csak pár órája találkoztam vele életemben először. De lehet, hogy ez egy jó barátság kezdete? Bár mit tudok én erről, soha nem volt egy igaz barátom se. Az alapítványi gimnáziumban ugyan volt egy lány, akivel úgymond jóban voltam, de ő végig kihasználta, hogy stréber módjára tanultam. A többiek viszont magasról tettek rám.
- Szerinted milyen színű legyen majd? – Nate hangja húzott vissza a gondolatok világából
- Királykék. – vágtam rá
- Hm. – láttam a szemén, hogy elképzeli a már teljesen kész autót és nagyon aranyos látvány volt
- Mit kell még csinálnod rajta?
- Új felnik és egy kis hangtechnika vár még rá, miután visszakerül a lakatosoktól. Jó is, hogy mondod! Holnap visszük be apával. Nincs kedved jönni? Utána elmehetnénk várost nézni, fagyizni, kajálni meg a parkot is megmutatnám! – annyira lelkes volt, hogy még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nemet mondani neki
- Szívesen veled tartok. – mosolyogtam rá

Csodálatos. Ez az egy szó tökéletesen kifejezi az érzést, ami most uralkodik rajtam. A család majdnem minden tagja egyenrangúként bánik velem és nem próbálja megszabni, hogy mit mikor és hogyan csináljak, ráadásul megszereztem életem első barátját! Bárcsak Daviddel is elsimíthatnám a dolgokat. Nem értem miért viselkedik így velem. De hiába, még ő sem képes elrontani a kedvem!
Hangosra véve a zenecsatornát, félig táncolva hajtogattam a szekrénybe a ruháimat. Gyorsan végeztem, majd fürdeni indultam. Eszem ágában nem volt David fürdőszobáját használni, ezért Nate-tel beszéltem meg, hogy „beköltözhetek” az övébe.

Most éreztem csak igazán, hogy mennyire fáradt vagyok. Jól esett a forró víz, teljesen ellazított. Nem áztattam magam annyira sokáig, tizenöt perc múlva már ki is léptem a zuhanykabinból és a törülközőért nyúltam… volna, ha nem a levegőt tapogatnám. JÉZUSOM, A TÖRÜLKÖZŐ! Most mit csináljak? 

Szívesen fogadom a véleményt/építő jellegű kritikát! Köszi, hogy elolvastad!

Az első...

...alkalom fáj. Valószínűleg a többi még annál is jobban. Eddig csak elképzelni tudtam mások fájdalmát. Hát most már át is érzem! Miért? Ez jár a fejemben.
Ez egyre rosszabb, kéremszépen. Ez rosszabb, mintha csak egyszerűen kidobnának. Sokkalsokkalsokkal rosszabb.
Csak tudnám, hogy hogy a francba ilyen jók a megérzéseim...
Miért érzem úgy, hogy soha nem fogok olyan srácot találni, aki hűséges?! Esküszöm a végén még leszbikus leszek. Igaz, Sz.???♥

Megjegyzés...

Facebookon megosztottam egy érdekes képet. Így szól a szövege:

Miért ne kiabálj a gyermekeddel? - ezután 6 pontban felsorolja a legominózusabb érveket és én ezeket

szeretném kommentálni, mivel hogy úgy mondjam megérintett..........

1. Mert a kiabálás azt tanítja a gyermekednek: kiabálj vissza! - van benne valami, sőt talán ezért vagyok sok esetben képtelen a kulturált vitatkozásra?! 

2. Mert azt tanulja meg, hogy csak így lehet megoldani a problémákat. - ha a másik szülő megtanítja, hogy ordibálással nem lehet sokra menni, sőt a legtöbb esetben semmire, akkor annak a gyereknek szerencséje van és ezt a pontot kihúzhatja
3.Mert nem fog komolyan venni később, ha nem emeled fel a hangod. - előbb vagy utóbb amúgy se fog komolyan venni, ezt őszintén és tapasztalatból mondom...
4. Mert megöli az esélyét a beszélgetésnek. - és minden nemű kulturált társalgásnak, értve itt akár egy szimpla normális köszönést
5. Mert nem működik akkor, amikor igazán szükség van rá. Például kifut az úttestre. - ehhez nem sokat tudok hozzáfűzni, de bizonyára így van
6. Leginkább pedig azért, hogy nyugodtan, szeretetben teljenek a napjaitok. - ugyan, egy idő után ne is álmodj erről, ellened fog fordulni, ha nem bánsz vele tisztességesen

~

Imádom az apukámat! Mindennél jobban a világon! Ő az egyetlen aki még akkor is feltalálja magát, mikor kilátástalanak tűnik egy helyzet. KÖSZÖNÖM!♥

Gyönyörű napsütötte szombat... (+folytatás!!!)

...jaaaaaaaaaaaaaaa hogy mégsem! Ez kell még az én amúgy is fantasztikus közérzetemnek! Gyűlölöm ezt az időt!
Habár... jó lenne összebújva, teát kortyolgatva egy jó filmet nézni... csak ne lennék beteg... Újra kérdem, why God, why?!

~

New dawn, new day, new life part 2

Előző rész <-- aki nem olvasta volna az elsőt
* egy kis emlékeztető: Az én életemben ma este érkezett el a pont, mikor végleg betelik az a bizonyos pohár. Elegem van abból, hogy soha nem lehetek önmagam, véleményem lehet, de nem mondhatom ki. A hét összes napján, a nap minden egyes percében korlátok közé szorítva, szabályozva és irányítva vagyok én, a szegény kis örökbefogadott kislány. (...)  Összepakoltam a legfontosabb dolgaimat egy kis táskába. Árnyként suhanok végig a lakáson, kényesen ügyelve, hogy senkit ne ébresszek fel. Lassan, gondolkodva kötöm be a cipőfűzőmet; tényleg megéri elmenni és itt hagyni ezt a helyet? Akármilyen nyomorúságos is itt a helyzetem, mégis ez az egyetlen biztos pont az életemben, ahol mindent megkaptam (a szabadságon kívül). Felegyenesedek és megmásíthatatlan elszántsággal suttogom a csöndbe; ,,Még jó, hogy megéri!" *

Azt hittem megöregszem a sok buszozás után, mikor végre célba értem. Elgémberedett végtagokkal baktattam a többi utas után a csomagjaimért. A tömeg lassanként szétszéledni látszott, szinte mindenkire várt valaki, akivel távozhat. Csak én maradtam magamra. Mélyen beszívtam a levegőt, körülnéztem. Már jócskán este volt, de még így is jól mutatott a város. Az autók megannyi fényes pontként suhantak az utakon, néhány helyről tipikus discozene hallatszott, míg másutt fényes táblákkal önmagukat hirdető bárok hívogatták a szórakozni vágyókat. Szóval ez volna Phoenix. De nem ez az én végállomásom, még vár rám egy kis utazás.
Előkerestem az útikalauzt a táskámból és egy utcai lámpa gyér fényében nekiláttam valami taxiszerűség számának kereséséhez. Hirtelen egy autó fékezett le közvetlenül előttem, az út szélén. Egy taxi?! Micsoda véletlen, majdnem fel is nevettem. Végülis, pont kapóra jön.
- Egy fuvart, kisasszony? – egy magas, jó kiállású fiú szállt ki a kocsiból
- Maryvale Villagebe tartok, köszönöm - kissé haboztam a válasszal meglepettségemben.
- Oh szuper, haza megyünk! Tegezhetlek? – félrehajítva minden nemű tettetett udvariasságát szegezte nekem a kérdést, mintha haverok lennénk s én csak értetlen képet vágva reagáltam
Micsoda modor ez? Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy alaposan végigmér, miközben a cuccaimat rendezgeti el a csomagtartóban. Nem ehhez vagyok szokva. Otthon a sofőr még a szemembe sem nézett soha, nemhogy így beszéljen. Tudta, hogy mi a dolga és hol a helye. Bár jobban belegondolva… már nem kell annak lennem, aki eddig voltam. Nem szükséges úri kisasszonyként viselkednem hisz itt senki nem várja el tőlem. Senki sem ismer. Új ember vagyok, új élettel, új célokkal és tiszta lappal.
- Igen. – feleltem a kérdésre s rögtön egy másik ütött szöget a fejembe – Haza?!
- Bizony ám! Én is Maryvaleben lakok. Szívesen látlak majd esetleg egy ebéden nálam. – lopva rám kacsintott, majd beindította a kocsit.
Vajon itt mindenki ilyen laza és közvetlen? Mi lesz, ha túlságosan is kilógok majd a sorból? Maryvale Village nem túl nagy helység, mi lesz, ha kívülállóként fogok élni? Megannyi hasonló kérdés cikázott a fejemben, mikor a taxis fiú megtörte a csöndet.
- Nem vagy idevalósi, ugye? Honnan jössz csajszi?
- Kendra a nevem. Kendra Dee. És nem, nem vagyok jártas errefelé.  – nem tervezem elmondani senkinek, hogy ki voltam ezért a második kérdést elengedtem a fülem mellett és eltereltem a témát – Hogy hívnak?
- De paraszt vagyok, be sem mutatkoztam.. Tom Reed. – kéznyújtás helyett egy mosolyt küldött felém, majd tekintete újra az utat figyelte és nem kérdezett többet
Úgy látszik sikerrel járt az elterelő hadműveletem. Nem valami észkombájn ez a Tom.
- Mesélj, milyen itt az élet? – továbbra is hallgattam volna őt, mintsem a múltamról beszéljek neki
A röpke 25 perces út alatt szinte be nem állt a szája. Annyi előnye volt a végeláthatatlan társalgásnak, hogy a környék nagymenőiről, senkiházijairól, jó helyeiről és legnagyobb balhéiról – persze csak Tom véleménye alapján – mindent megtudtam.  Nem áll szándékomban ítélkezni senki felett, mielőtt meg nem ismerem az illetőket. A srác jó pár ígéretet tett, de jobb szeretnék nem sokat hallani felőle az elkövetkezendő időkben... Nem is tudom igazán, hogy miért. Egyszerűen nem vagyok vele egy hullámhosszon és szerény véleményem szerint bármit megtenne, hogy az ágyában tudhasson.
- Te… te itt fogsz lakni?! – egy nagy, halványkék ház előtt fékezett le és felvonta a szemöldökét
Hű a mindenit!  - végigfutattam a szemem a fényesre mázolt kerítésen, a két emeleten, aztán belestem az udvarra.
Két garázsajtó nyílt a ház aljából, attól jobbra füves ösvény vezetett – gondolom én – a kert felé. Nem láttam rendesen az autóból. Mrs. Evans, akivel telefonon beszéltem azt mondta, egy egyszerű kis családi házban van a kiadó szoba. Ez a ház minden csak nem „egyszerű” és „kicsi”.
- Ez Evans-ék tanyája. – Tom megvetően ejtette ki a szavakat – Ha rám hallgatsz, távol tartod magad ettől a pereputtytól!
Előbb ugrok kútba, minthogy erre az alakra hallgassak. - gondoltam
- Mennyivel tartozom? – úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna, amint az előbb mondott
- Ugyan virágszálam, neked bármikor. – közben kivette a csomagjaimat és ajtót nyitott nekem.
- Szó sem lehet róla! – csak ne akarjon nekem szívességet tenni, semmi kedvem az adósa lenni
- Viszlát, királylány! – de bepattant a kocsijába és már itt sem volt
Ott álltam a kapu előtt és néztem magam elé. Vettem egy nagy levegőt, majd becsöngettem. Nem telt el még egy perc sem és máris egy mosolygós asszony robogott felém egy kulcscsomót lóbálva a kezében. Hosszú, őszes-szőke haja lebegett szemüvegkeretezte arca körül. A kisugárzása igazán megnyerő volt. Valójában hasonlónak képzeltem el magamban.
- Miss Dee? Sandra Evans. – nyitotta ki a kaput
- Kérem, hívjon csak Kendrának. – mosolyogva fogadtam el kinyújtott kezét
- Ez esetben tegeződjünk!
Végigmentünk a kis ösvényen – ami tényleg a kertbe vezetett – majd balra fel egy lépcsőn, ahonnan a bejárati ajtó nyílt. A helyes előszobából hatalmas, fényes nappali nyílt. A falakon értékes festmények lógtak, a polcok pedig telis-teli voltak érdekesebbnél érdekesebb szobrokkal és egyéb képzőművészeti darabokkal. Az Evans család is gyűjti a műtárgyakat? Ez emlékeztet a volt családomra. Nem bánom, ennyi emlék még talán belefér, túlélem. Sandra beljebb tessékelt.
- A szobád az emeleten van, a lépcső végén rögtön jobbra. Azzal szemben a fürdőszobád lesz. Egy kisebb felújításon megy át a helyiség az előző bérlő után, de addig David fiamét használhatod. Az az amelletti ajtó. Ha nem haragszol meg aranyom, most nekiállnék a vacsorának. Hamarosan hazaérnek a fiúk is. – adta ki az információkat
Evans-éknek két fiuk van; David, aki nagyjából egy idős velem és a középiskolás Nathan. A családapa, Mitch Evans autószerelő- és fényezőként dolgozik valahol. Sandra főként háziasszonyként tevékenykedik, néha alkalmi munkákat vállalva. Első hallásra azt hinné az ember, hogy átlagos családként élnek, de most, hogy látom a házat, a bútorokat meg úgy mindent összevetve egyáltalán nem tűnnek átlagosnak. Sőt! Megint belecsöppentem volna egy gazdag család életébe? A telefonos egyeztetés során sajnos mindebből semmi nem jött át.
Mi lesz most velem?

Szívesen fogadom a véleményeket, építő jellegű kritikákat. Hamarosan felteszem a következő részt! Köszönöm a figyelmet! :)

10 nap!

Még csak ennyi telt el ebből a borzalomból, amibe bele vagyunk kényszerítve. Kezdem úgy érezni, hogy szívesebben maradnék ,,buta", minthogy végig kelljen szenvednem, amiket édes, imádott H.R. máglyára való boszorkányunk kitalál a számunkra. Őszintén szeretném, ha őt is beültetnék egy iskolapadba és főne a saját levében. Kíváncsi lennék, mennyire tetszik neki. Akasztanivalósenkiháziqrva!!!

~

Ettől eltekintve meg egészen elégedett vagyok az élettel (ami elég meglepő, nem igaz?)! Amit Sz. pár éve 'megjósolt', végre megtörtént. Szóóóval most happy van! ♥D♥

~

Jó ideig nem tudtam rájönni, hogy mi hiányzik a tanévkezdésből. Hát a szokásos év eleji megfázás! Éljeeen! -.- C-vitamin bomba gyanánt megettem egy FÉL CITROMOT MAGÁBAN.. annyira nem volt rossz. Több mint 2 liter teát is megittam. Szétmegy a fejem, nem kapok levegőt, olyan vagyok, mint akit leütöttek! ÉS csak ma reggel kezdődött ez az egész! Why God, WHY?

~

A New dawn-sztori-project jelenleg szünetel, de tényleg nem sokára felteszem. ^^

Életjel...

Pár napig nem volt netünk, meg amúgy sem vagyok sokat a gép előtt, de ettől függetlenül aktívkodok néha-néha :)

Sz-szel collaboztunk; enyém volt Saku :3 Olyan kis cukik lettek ^^

Alkottam a konyhában is; vaníliás töltött gofri :)

~

Hamarosan meglesz a New dawn, new day, new life folytatása. :) Jut is eszembe... merre vagy, Eb.? Nagyon rég nem beszéltünk!

~

Kedves D. pedig eléggé összezavar! Egyik nap még hú de bőbeszédű, máskor meg olyan félénk. Nem értem én a férfiakat... Lehet, hogy jobb is. Na de akkor is... most mi van?!

~

Kérlek kérlek kérlek ne!!! Egy szót se arról a borzalomról, aminek a kezdetéig még van HÁROM NAPOM!!!!!! Az a három nap még a nyáré és az enyém!!! Ne rontsátok el a szerelmünket, szeretem őt! Summer please don't go, I love you so so so so much! :(:'(

Strange..

~ Zséda - Szerelem ~

Ülök, olvasok egy nagyon aranyos szerelmes történetet, belinkelem az előbbi zenét a történet mesélőjének, mert pont ide illik. Közben iszogatom a twinings english breakfast teámat és csak nézek ki a fejemből. Ölbe tett kézzel várom, hogy egy saját ,,ChristianGrey" csak úgy lepottyanjon az égből. Ez nem fog bekövetkezni soha, ugye? De hát mit tehetnék? Nincs értelme olyasmi után futni, ami egyre csak távolabb kerül tőled, amint közeledsz hozzá.
Itt most arra gondolok, hogy a boldogságot és a párkapcsolatot nincs értelme keresni. Majd jön. Ugye?
Most olvasom a másik aranyos történetet. Hogy nekem miért mindig csak az jut, hogy hallgatni tudom az ilyeneket? Nem azért, örülök, ha a barátaim boldogok. De miért nem lehetek részese én is megint egy happyben-depiben kapcsinak?! Grr....

Fifty Shades..

~ Kérlek, szavazz a bal oldalon lévő közvélemény-kutatáson! ~


Elhatároztam, hogy egy-két képet meg rpc-zek és kiírok hozzá egy részletet a Szürke ötven árnyalatából. (vagy a sötétből, vagy a szabadságból) Vélemény?!:)

...Csókolj már meg, a fenébe is. Magamban könyörgök, de nem vagyok képes megmozdulni. Megbénít ez a különös szükség - még nem tapasztaltam ilyet. Christian Grey szájára meredek, mint akit hipnotizáltak. (...) A karodban vagyok. Csókolj meg, kérlek. Lehunyja szemét, mély lélegzetet vesz, és picit megrázza a fejét, mintha ki nem mondott kérésemre válaszolna. (...)
-Anastasia, jobban teszed, ha távol tartod magad tőlem. Nem én vagyok a neked való férfi - suttogja....





~

A tegnapi horgászat... egész jó volt. Szívesen mellőztem volna egy-két idegesítő tényezőt. :)
De legalább fogtam két pontyot és egy jóó nagy dévért. Megakasztottam egy iszonyatosan (legalább is annak tűnt) nehéz -valószínűleg- pontyot, de sajnos leakadt :S Azt daddy is bánta :// No nem baj, így is jó volt! :)

Élek még!

Szép napot!

Nem tűntem ám el, csak kevesebbet lógok a közösségi oldalakon. Értem ez alatt a fészbukot és a skypot. Nincs a dolognak miértje, csak szimplán nem vágyok a gép előtt ülni egész nap. ^^

~

Tegnap...strandoltunk. Micsoda jó színem lett:3 Egész jó volt amúgy. Habár... a mellénk telepedő pereputty kissé kiakasztott, de nem csak engem, B-t is. Az még semmi, hogy normális hangnemben és hangerővel nem tudnak kulturáltan beszélni egymással. Az már viszont kicsit durva, hogy még egy járni nem tudó pici babához is úgy szól hozzá, hogy szinte te magad szégyenkezel miatta. Sajnáltuk azt a kis kölyköt, hogy ebbe kell belenőnie, pedig ari kis bébi volt...
Az embernek a bicska nyílik a zsebében az ilyenektől. Na mindegy, a világ nem tökéletes, sőt egyre rosszabb lesz. Grrr...

~

Hú de jó ma megyünk horgászni! (...) Jaaa, mégsem. Mert nem lehet ám időben felkelni....-.-" Na de holnap nem fog érdekelni, hogy ki fáradt és ki nem, 7 órakor (vagy előbb?) ÉBRESZTŐ az én jóvoltomból! ^^ Muhahaha *ördögi mosoly és sátáni kacaj*

~

Arra gondoltam, hogy felteszem a csillámtetoválásokat, amiket csináltam. Lehet véleményezni. Szívesen fogadom az építő kritikát is! :)
Az utolsó négy a legújabb és sajnos sok olyan volt, amit nem örökítettem meg :/

 

Hát tudja meg a világ...

...-már aki eddig nem tudta volna-, hogy MEKKORA EGY PARASZT GYÖKÉR!!!! Egy utolsó senkiházi!
Nem... képtelen vagyok leírni. Bocsi, hogy egyáltalán belekezdtem... tényleg. Ki is kéne törölnöm. Bár mégsem, mert aki tudja miről van szó, az megért. :'/

~

Éjjel-nappal kattog az agyam, mert lassanként ugyan, de kapom az infókat és egyszer talán összeáll a kép. És végre megtudom ki ez az aranyos, titkos barátom!:)
Sz. is erősen gondolkozik, valamint Ł. is. Uuuuutálok tudatlanságban létezni! :D

~

Közel sincs minden rendben ezekkel a nemzeti szarokkal.. Az még hagyján, hogy nincs nyitva mikor baromira nyitva kéne lennie. Vééégülis tök normális, hogy így leszabályozzák a dohányárusítást és nincs nyitva amikor valakinek kéne. Tényleg...
A másik fele meg.. oké, hogy 18 éven aluli személy nem tartózkodhat bent (bár ezzel kib*szottul nem értek egyet), de hogy a 2 (KETTŐ) éves kisgyereket kiküldenék, mert így nem szolgálhatják ki az anyját, az abszurd. Majd egy alkalmazott kimegy vele addig?! WTF?! És a babakocsissal mi van? OMG. Hova süllyedünk, Magyarország? Ebből úgy is nagyon nagy balhé lesz.. Egyszer vigyenek el egy gyereket a bolt elől... istenem de fogok röhögni. Pffffffffff.

~

Jézusom, de szar nap a mai. Nem mások miatt. Nem tudom miért. Csak úgy. Biztos az idő a hibás. Fáj a fejem is. Grrrrrr...

...gáborosnak lenni jaj de jó!

Hejhóó! :)

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek ezt a 10 napot, ami ismét a nyaram fénypontjává vált! Minden nehézséget és népességünket tizedelő tényezőt kivéve mondom, hogy a legjobb táboraim közé tartozik az idei. Igazi Maradj talpon! játék volt, de ettől eltekintve én nagyon jól éreztem magam. Persze mint mindenkinek, nekem is megvoltak a magam mélypontjai, de a sok sok nevetés és jókedv mindent kompenzált. Új barátságok, sőt szerelmek szövődéséből sem szenvedtünk hiányt. Szerintem minden program fennakadások nélkül, jó hangulatban zajlott le. Külön köszönet mindenkinek, aki segített a Nemek harca létrejöttében és lebonyolításában, egyedül nem ment volna!
Köszönöm a kedves kedveskedőmnek a karkötőt, a segítséget és a jégkását!♥:)
Na ez az nagyjából, ami úgy az utolsó esti véleménymondós összeülésről lemaradt.

Bárki mondhat bármit, én szívesen visszamennék még 10 napra! :)

~

Mondocoooooooon!
Hiperszuper jó kis nap volt a mai iiiis. Sz., megígérem hogy a következőre jól begyakorlunk egy dalt! :DDD Egyet duettben egyet meg szólóban.
Mondjuk ez szóló;) :

Jajj annyi jó cp-s volt kiiiiiint *o* 

Én így jelentem meg, Sz. is szinte ugyaníííígy :)

Pillanatnyi helyzetjelentés...

Még csak a 2. reggel telt el, és azt kell mondjam, hogy nagyon jól érezzük magunkat. Az idő jó (többé kevésbé), a programok eddig nagyon jól sikerültek (ez a továbbiakban is így lesz ám!) Légkör és hangulat szuuupeer.
A tegnapi szemlén mind a két faházam 10-10 pontot kapott! El sem hiszem! :)
Ééés tegnap este a nemek harca... hiperszuper jó volt, köszönöm szépen a segítséget!:)

Azt hiszem egyelőre ennyi, mert mennem kéne a dolgomra.. khm igen.

Majd jelentkezem.

A napsugár az égről...

...nevetve néz le ránk. Jöjj, vár a tábor, légy a cimboránk! ♪♫

Már minden menetre kész, az összes cucc bepakolva. Most már csak én vagyok hulla fáradt! Holnap reggel 10 órakor irány Káptalanfüred! Ergo most el kéne mennem csicsikálni. :)
Nagyon nagyon várom, hogy ott legyünk máááááár!

~

Nem hagy nyugodni, hogy fogalmam sincs ki lehet Eb. fedőnevű, aranyos kommentelőm! Remélem hogy egyszer majd felfedi magát.
Csak tudnám miért olyan biztos az állításában.. Mármint...
Azt kérte, higgyek neki és beszéljek a tudjukkivel. Hát nem is tudom. Meglátjuk. Lesz 10 nap 'pihenőm' a tábor végett. Addig gondolkodom. (Igen, én olyat is tudok:))

Hogy is gondolhattam..

..hogy ez most más lesz?!

Miért is bíztam benne egy másodpercig is, hogy majd én jól megmondom neki mit gondolok és minden happy lesz?! Miért is gondoltam, hogy egyáltalán lesz rá alkalmam ilyen 'körülmények' között? Miért hiszem még mindig, hogy nekem bármi is összejönne?! Ilyen az élet, pacsi Sz.!♥
~

Kedves kommentelőm (a 'barátom' barátja), most már tudom miért nem néz felém. Mert baromira nem érdeklem!

Már csak ennyi jut Róla az eszembe:  ,,Miért futsz olyan vonat után, ami már nem áll meg?! ~ Inkább arra szállj fel, ami csak rád vár!" 

A bejegyzés címe

A bejegyzés címe..? Nincs.

Mozgalmas egy nap volt a mai, az egyszer biztos. Kezdtünk reggel az uszodában, utána egy óra pihi otthon, majd go cycling! 6 óra fele keveredtem haza ^^"

Hogy hol jártunk? Mindenfelé:) Startoltunk a templom térről -> erzsébet, sétáló utca  -> soroksár -> haza
Közben összefutottunk R.-el (egy kis telefonos közreműködéssel persze) Jó volt látni kicsit :)
Mondjak véleményt? Muszáj, mert nem bírom magamba fojtani.
Szóval.. szerintem valami baromira nem oké a 'gerlepár' között. Nem akarok beleszólni, de hiába tagadja, hogy bármi baj lenne én akkor is láttam az arcán. Elvégre elég jól ismerem már... Nem tetszik ez nekem.
A másik meg! Hogy jön az a kis ****** ahhoz, hogy szabályozzon akár engem, akár Sz-t?!?! Még hogy hozzá sem érhetek R-hez? Akkor ölelem meg, vagy fogom meg a kezét, amikor csak kedvem tartja. 'Hercegnőnknek' ehhez határozottan semmi köze nincs! Az ő pasija? Az én időm már lejárt? És?! Kit izgat? Barátok vagyunk R-el és ez ellen nem tud tenni, tehát jobban tenné ha befogná a pofikáját. :)


~

Naaaagy levegőőőő. Beszííív és kifúúúúj. HOGYMIAHÉTSZENTSÉGESJÓISTENVANMÁRITTEN?!
De most komolyan! Nekem tényleg semmi sem jön össze?! Ha komolyat akarok az se, ha egy kicsit(?) szabadabbat még az sem? Hát az eszem megáll!

~

Én megpróbáltam. Én ráírtam. Kezdeményeztem a beszélgetést, de ő nem tartotta fent. Innentől kezdve itt én már nem sokat tehetek. :) Majd szombaton...

Minden(ki)nek megvan a maga hátulütője...

Gyerekek, olyan nincs, hogy valami/valaki tökéletes. Nekem ezt ne próbálja megmagyarázni senki, mert akár rongyosra is beszélheti a száját, akkor sem fog tudni olyat mondani, amitől megváltozna a véleményem. A tökéletesség nem létezik. Nincs. Még az sem tökéletes, ami annak látszik, vagy épp annak mutatja magát.
A másik meg... olyan sincs, hogy lehetetlen csak olyan, hogy tehetetlen. Aki meg nem ért egyet, írjon komit vagy keressen facebookon, beszélgessünk. :)

~

Mondja már el nekem valaki, ugyan miért van az, hogy akit én megkedvelek, az egy idő után felém se néz?! Mintha nem tudná halálpontosan, hogy mennyire bírom. Mit rontok el mindig?? Vagy csak egyszerűen paranoiás lennék?!?!?!

~

Ííííme a legújabb alkotásom, amit már tök egyedül csináltam^^ Lehet ám erről is véleményt írni komiban!:)

Bumm bumm kicsikocsi százzal tép...

Mielőtt rátérnék az eltervezett témára;

Új elfoglaltságot találtam ki! Jobban mondva inkább kedvet kaptam rá. Ez pedig nem más, mint az rpc-zés. :) Persze ezek csak az első próbálkozásaim (segítséggel, arigatou Sz.!:)

Valamint rákattantam a Narutora! Iiiiiimádom Sasukéééét *-* Hiába egy kis köcsög:)

Na és most amit eredetileg akartam:

Az ökörködési hajlam örökletes és roppant szórakoztató, ha rád jön az öt perc, amit 10 percig tart, de csak 20 perc után múlik el teljesen. Vagy még akkor sem. 

Ez a bejegyzés a hülyeségekről fog szólni, remélem elereszt legalább egy mosolyt, aki elolvassa. Jó szórakozást! :)

Hogyan készüljünk az anyaságra - lépésről lépésre:

1. Az anyaságra való felkészülésként, először menj le a legközelebbi háztartási boltba, öntsd a pénztárcád tartalmát a pultra, és mondd a pénztárosnak, hogy nyugodtan szolgálja ki magát. Azután menj a szupermarketbe, és intézd el, hogy a fizetésedet közvetlenül nekik utalják át.
2. Ahhoz, hogy átérezd az elkövetkezendő éjszakákat, sétálj a szobában fel és alá délután 5 órától este 10-ig, válladon egy 4-6 kilós nedves csomaggal. 10 órakor tedd le a csomagot, állítsd be az ébresztőórát éjfélre, és menj aludni. 2-kor kelj fel, és sétálj megint a csomaggal fél óráig. Állítsd be 3-ra az órát. 3-kor, amikor megszólal a vekker, kelj fel! Énekelj a sötétben halkan 4 óráig. Állítsd be az órát 5 órára. Kelj fel és csinálj reggelit! Csináld ezt 5 éven át és közben nézz ki boldognak!

3. Képes vagy elviselni a rendetlenséget, amit a gyerekek csinálnak? Hogy ezt megtud, kenj csokoládékrémet a kanapéra és lekvárt a függönyökre! Dugj egy halat a hifitorony mögé, és hagyd ott egész nyáron! Dugd az ujjaidat a virágágyásba és húzd végig a frissen festett falon. A foltokat fesd át zsírkrétával! Na, hogy tetszik?

4. A kisgyermekek öltöztetése nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Végy egy polipot, és egy hálós szatyrot. Rakd a polipot a szatyorba úgy, hogy egyik karja se lógjon ki sehol! Rendelkezésre álló idő: egész reggel.

5. Felejtsd el a sportautókat és vegyél egy kisbuszt! Ne is gondolj arra, hogy otthagyhatod a ház előtt fényesen, csillogóan! A családi autók nem így néznek ki. Vegyél egy csokoládé jégkrémet, és tedd a kesztyűtartóba. Felejtsd ott! Végy egy tízforintost és dugd be a magnóba! Vegyél egy nagy doboz csokisparányt, és öntsd a hátsó ülésre! A fűnyíróval néhányszor menj neki a kocsi oldalának! Most már tökéletes.

6. Készülj fel a sétára! Várj a vécé előtt egy fél órát, majd menj ki a bejárati ajtón. Gyere vissza. Menj ki. Gyere vissza. Menj le az utcára. Gyere vissza. Menj le megint. Sétálj az utcán egészen lassan 5 percig. Vizsgálj meg minden eldobott cigarettacsikket, rágógumit, használt papírzsebkendőt és döglött bogarat útközben. Ugyanazon az úton gyere vissza és ordíts olyan hangosan, ahogy csak bírsz, amíg minden szomszéd ki nem jön és rád nem mered. Add fel, és menj haza! Most már alkalmas vagy arra, hogy sétálni vigyél egy kis gyereket!

7. Menj le a szupermarketbe! Vigyél magaddal valamit, ami jól modellez egy óvodás gyereket. Egy felnőtt kecske remekül megfelel a célnak. Ha több gyereket szeretnél, több kecskét vigyél. Vásárold meg a heti zöldséget anélkül, hogy a kecskéket látótávolságon kívülre engednéd. Fizess ki mindent, amit a kecskék megesznek vagy tönkretesznek. Amíg ezt nem tudod könnyen megcsinálni, addig ne is ábrándozz a gyerekekről!

8. Vájd ki egy dinnye belsejét és csinálj rá egy kis lyukat. Akaszd a mennyezetre, és lendítsd meg! Végy egy tányér spenótfőzeléket, és egy kanállal próbáld meg a spenótot a lengedező dinnyébe kanalazni, miközben berregsz, mint egy repülőgép. Csináld, amíg a spenót fele el nem fogy. A maradékot öntsd magadra, de úgy, hogy a padlóra is jusson belőle bőven. Most mar alkalmas vagy egy 12 hónapos gyerek etetésére!

~

Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen 

váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a 

mesemondásra.

- Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. - Fecske anyó vagyok... - 

folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, 

nagydarab szakállas figura folytatta:

- ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollégák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes 

és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a 

következő mondat után hagyta el a stúdiót:

- ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam.

~

Medve téli álma után felébred és rettenetesen kanos. Elhatározza hát, hogy aki az útjába kerül, azt megdugja. 

Mit tesz Isten, pont a sündisznóval találkozik össze. Felkiált a medve:

-Na és most téged megb*szlak! - megijed erre a sün és összegömbölyödik. Felkapja a medve, forgatja, nézegeti. Felkiált a sün:

-Várj, várj medve! Fiú vagyok!!!

-Hol szóltál, hol szóltál?! 

~

Három részeg megy a sínek között. Megszólal az egyik:

-De k*rva hosszú ez a lépcső! - mire a másik:

-És k*rva alacsony a korlát! - erre hátra néz a harmadik és így szól:

-Nem baj fiúk, már jön a lift!

~

Iskolában a gyerekek az uborkáról tanulnak. A tanárnő felrajzol egy uborkát a táblára mire az osztály elkezd hangosan röhögni. A tanárnő bepipul és rászól Mórickára:
- Szerinted mit rajzoltam a táblára?
- Egy faszt!
A tanárnő teljesen elképed és rohan az igazgatóhoz, hogy odahívja. Az igazgató bemegy az osztályba:
- Gyerekek mi ez a rendbontás és ki rajzolta ezt a faszt a táblára?

~

Egy fazon stoppol egy eléggé gyér forgalmú úton. Ráesteledik, az eső is szemerkélni kezd amikor meglát egy lassacskán felé közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellé gurul és emberünk meg sem várva hogy az megálljon, kinyitja a jobb oldali ajtót és beugrik...
... megdöbbenve látja, hogy a kocsiban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább... első megdöbbenéséből felocsúdva - arra gondolva, hogy itt legalább nem ázik - elnyújtózik az ülésen, és ekkor veszi észre, hogy az úton egy kanyarhoz közelednek.
Még mielőtt a kormányhoz tudna nyúlni, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Az emberünk köpni nyelni nem tud a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeznek egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördül a parkolóba...
A stoppos - aki ekkora már eléggé be van rezelve - félelmében meg sem várja, hogy a kocsi megálljon kipattan és berohan a töltőállomásra. Megpillantja a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdene az elképesztő történet elmesélésébe amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott férfi. Az egyik rápillantva odaszól a másiknak:
- Te Béla! Itt az a csávó aki beugrott a kocsiba amikor toltuk...

~

Üvegtigris 2 - Szalmaegér /érdemes azt a 2 percet rászánni!/

~