New dawn part4

Szép vasárnap délutánt!

Mit is mondhatnék? Lassan eltelik az első hónap a "borzalomból". Még most sem változott a véleményem, tehát továbbra is gyűlölöm. Eddig van keményen két 5ösöm meg egy 3asom... faszajó.

~

Ma reggel voltam pacizniiiii^^ Bálintka magához képest jól teljesített és asszem én is, ahhoz képest, hogy kb fél éve ültem rajta utoljára terepen. :'D
Ahaa by the way, annyival sem voltam megtisztelve, hogy két szót váltson velem egy bizonyos illető, már pedig tudtommal nem harapok. Vagy igen? Akkor szóljatok... Ja és elköszönni sem kell, mert minek is azt. :)

~

Nem húzom tovább az időt;

New dawn, new day, new life Part 4

Hát ez halálosan ciki! Itt állok csurom vizesen, anyaszült meztelenül egy fiú fürdőszobájában, törülköző nélkül. Fogtam a fejem és gondolkoztam, hogyan jöjjek ki ebből a helyzetből, mikor egy kis idő múltán kopogtak.
- Kendra, minden rendben? – Nate volt az, gondolom szeretett volna ő is végre lefürödni
- Ami azt illeti, nem egészen. Tudnál hozni egy törülközőt, kérlek? – ennél szerencsétlenebbül még sosem éreztem magam
Hallottam, hogy nevet miközben lépései elhalkultak, majd fél perccel később pedig vissza is jött. Vajon képes lennék ennél is jobban leégetni magam? Nem hiszem.
- Nyisd ki az ajtót, így nem tudom odaadni!
- De hát…
- Résnyire te kis buta. Átadom és itt sem vagyok.
Úgy tettem, ahogy mondta. De várjunk csak, kis buta?! Ennyivel alsóbbrendű lennék nála? Vagy csak egyszerűen túlreagálom, mint mindent és csak poénkodott. Mint egy normális tinédzser. Lazíts már, te kis buta! A tudatalattim gúnyosan a képembe röhögött. Tulajdonképpen igaza van, én vagyok a karót nyelt. Bele kell szoknom ebbe az életbe, nem kell felnőttként viselkednem és gondolkodnom, hisz még nem vagyok az. Különben is, a kor csak egy szám!
Villámgyorsan magam köré csavartam a kincset érő anyagot és egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Aznap már nem terveztem beszélni senkivel, így befészkeltem magam az ágyba és kerestem egy TV műsort, amin jól el lehet aludni. Már éreztem, hogy elragad az álom, de nem adhattam át magam neki; egy halk kopogás szakította meg az álomba zuhanásom.
- Gyere be. – olyan halk és erőtlen volt a hangom, hogy csodálom, ha az ajtón túl álló személy meghallotta
- Bocsi, már aludtál? – Nate aggodalmas pillantásai kereszttüzében találtam magam, miután felültem
- Nem, még nem. Mit szeretnél? – mosolyogtam rá
- Csak a holnapot szeretném megbeszélni, mert reggel korán indulnánk. Olyan hét óra körül, ha nem gond.
- Persze, nem okoz problémát a korán kelés. Általában már hajnalok hajnalán fent vagyok.
- Ó akkor tényleg bocsi a zavarásért, de nem tudhattam mikor ébredsz fel reggel és mindenképpen szeretném, ha velünk jönnél!
- Semmi gond.
- Oké, akkor jó éjszakát! – indult az ajtó felé
- Neked is!
Visszadőltem a párnák közé s hamar el is aludtam végre. Nyugodt, csöndes volt az éjszaka és semmire nem keltem fel, pedig számítottam rá. Már csak az új és szokatlan hely miatt is.
Hamar – talán túl hamar – reggel lett, én meg olyan nyúzottnak éreztem magam, mint tán eddig még soha. Hat óra harminchét percet mutatott a falon kattogó óra, amikor odapillantottam. Visszacsuktam a szemem, de aztán újra odanéztem. Hat harmincnyolc!!! Hogy fogok ennyi idő alatt elkészülni? Gyorsan kikeltem a jó meleg ágyból, ami minden áron próbált visszacsalogatni, de nem engedhettem a csábításának. E helyett kikaptam a szekrényből egy farmert, egy pólót meg fehérneműt és gondosan magamhoz véve a törülközőmet a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mikor beléptem, még párás volt a tükör és kellemes férfi tusfürdő illata érződött a levegőben, tehát Nate is nem rég járhatott itt. Amilyen gyorsan csak kitellett lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem és megcsináltam a hajamat. Ez utóbbi nem kevés türelmemet vette igénybe, mivel akármit próbáltam, sehogyan sem állt jól. Ha copfba kötöttem itt vagy ott kilógott egy tincs, kiengedve pedig olyan volt, akár egy szalmakazal, szörnyű! Végül fogtam egy csatot és egyszerűen feltűztem. Így ki is lógott egy-két helyen meg nem is, pont megteszi.
Visszasiettem a szobámba felkapni a táskámat és kiteríteni a vizes törülközőt, majd lementem a földszintre, ahol friss kávéillat töltötte be a levegőt. Nate a konyhában a tűzhely előtt állt és – várjunk csak. Palacsintát süt?! Hm, mennyire számít égőnek, hogy egy tőlem jóval fiatalabb FIÚ is össze tud ütni egy tisztességes reggelit? Jaj nekem.
- Jó reggelt! – léptem mellé
- Neked is, Csipkerózsika! Eszel velem? Mindjárt készen van.
- Örömmel. – bólintottam
- Kávét?
- Jöhet, köszi. Két cukorral és kevés tejjel iszom.
Reggeli közben csatlakozott hozzánk Mr. Evans is, majd a tervezett hét óra helyett fél nyolckor indultunk neki a mai programunknak. Autószállítóval vittük a kopott Ford Mustangot a lakatosműhelyig. Nem volt vészesen hosszú az út, főleg hogy Nate szája szinte egész végig be nem állt és tök jól elbeszélgettünk. Hogy Nate szavaival éljek, miután meggyőződtünk róla, hogy a kocsi jó kezekben lesz, ketten folytattuk az utat egyedül. Gyalog bejártunk jó sok utcát, egy fagyizót, egy bevásárlóközpontot az összes boltjával együtt, végül egy parkban ültünk le két játszótéri hintára egy-egy gyümölcsturmixal a kezünkben, közben vártuk hogy Mr. Evans értünk jöjjön és visszamenjünk Maryvalebe. Azt kell mondanom, hogy nagyon jól érzem magam vele és úgy látom ő is elfogadott és megkedvelt engem, ez pedig felettébb boldoggá tesz és sokat jelent nekem.
A délutáni napsugarak könyörtelenül törtek át a park fáinak sűrű lombjain, mégsem volt vészesen meleg a kellemes nyári szellő végett.
Egy ideje szótlanul ültünk egymás mellett, de feltűnt, hogy Nate nem a smoothie-jával, de nem is a környezettel, hanem velem van elfoglalva. Már jó két perce nézett rám és kapta el a pillantását minden alkalommal, ha ránéztem, mikor végre megszólalt;
- Tudod Kendra, én nagyon jól éreztem magam ma veled! És arra gondoltam, hogy esetleg közelebbről is megismerhetnénk egymást. – reménykedő zöld szempárral találtam szembe magam, mikor felé fordultam. Úr Isten, de aranyos!
- Nate, nem is tudom, alig ismerjük egymást és tőlem még soha… - elakadt a szavam, mikor közelebb hajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra - …senki nem kérdezett ilyesmit.
Fülig elpirultam, miközben ezer meg ezer gondoltat kergetőzött a fejemben. Most mit kéne tennem? Eddig nem is nagyon barátkoztam fiúkkal, nemhogy barátom lett volna. Nate kedves srác és szimpatikus is, sőt kedvelem is és jól is néz ki, de tényleg nem egész két napja ismerem. Hogy megy ez az egész kapcsolatosdi? Elég idő ez? Azt hiszem, nekem ennyi nem elég. Vagy mégis? Tulajdonképpen miért is ne lehetne köztünk egy kicsit több mint barátság?

Rövid is, talán picit unalmas is, de remélem akinek eddig tetszett, az továbbra is ezen a véleményen van! :) Kommentelni szabad! ♥

Remek!

Nincs is jobb érzés egy bögre forró kakaót kortyolgatva megoldhatatlannak tűnő matematika házi feladatot írni! Persze közben egy picit blogolni is hihi ^^

~

Hamarosan jön a következő rész! Bár pontosan nem tudom mit jelent az a hamarosan, próbálok sietni. De ugye összecsapni sem akarom, mert a legjobbat szeretném kihozni a gondolataimból számotokra. :)

~

Fantasztikus hangulatok uralkodnak manapság rajtam... Próbálom lesz*rni, de néha elég nehéz. Nem szeretem, ha nem szeretnek. Kézenfogható ok nélkül.

~

Próbaidő. Szeretném szeretni, de nincs biztosíték, hogy nem lesz 'legközelebb'! És így őszintén megmondva elég nehéz bármit is kezdenem....

Folytatás :)

Nos, folyamatban van már a 4. rész is, de már csak 1 napig szenvedek itthon, így nem tudom hogy fogom tudni megírni és feltenni a részeket. Lehet, hogy egy-két órán is kéne írnom? Meglátjuk :P

New dawn, new day, new life part 3

Előző részek: Part 1

                    Part 2

Három fordulóval felszenvedtem a csomagjaimat a szobámig. Kifújtam magam és benyitottam. Maga a szoba nem volt túl nagy, de kicsinek sem mondhatnám. A halványzöld falak nyugalmat sugároztak és ez nagyon tetszett. Az ajtóra merőlegesen állt egy ízléses ágyneművel vetett ágy, mindkét oldalán egy-egy fiókos éjjeliszekrény, valamint szemben egy nagy ablak. (valahogy így kell elképzelni) Egyszerű, de nagyszerű. – gondoltam, míg meg nem láttam az ággyal szemben a falra szerelt 50”-os plazmatévét. Szép meg jó, de sok. Vajon minden szoba ugyanilyen felszereltségekkel bír? A nappali biztosan. Na jó, be kell fejeznem az ítélkezést és a tévhitek felállítását! Hisz nem is ismerem őket…
Gondoltam lemegyek segíteni Sandrának, - főzőtudományom nem lévén - megteríteni a vacsorához. Kiléptem a szoba ajtaján, de kis híján vissza is zuhantam volna, ha a fiú, aki fellökött el nem kapja a kezem. Megjegyzés; nézz körül, mielőtt a folyosóra lépsz!
- Bocs, nem láttalak.
Miután visszanyertem az egyensúlyom, megigazítottam a hajamat, ami az arcomba hullott a majdnem-esés során s csak ezután néztem fel a zöld szempárba, mely most meglepetten nézett rám.
- Semmi gond, de most már elengedheted a kezem. – mosolyogtam rá
- Öh, hát persze. Amúgy Nate vagyok. Majd… öh a vacsoránál… találkozunk. – ezzel elviharzott
Nahát, ez érdekes első találkozás volt, azt meg kell hagyni. Tulajdonképpen szimpatikus, csak kicsit furcsa a srác.
A konyhába érve Sandra mellett halkan beszélgetve találtam a másik fiút, Davidet. Mikor észrevett, nem túl barátságos pillantást küldve felém odavetette, hogy Üdv. és a lépcső felé indult.
- Viselkedj… - szólt után Sandra
Csak álltam ott és pislogtam, nem is szóltam semmit. Mit vétettem én ellene, hogy így kezeljen? Hiszen most lát életében először! Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy mi a fészkes fenét keresek én itt?! Most először fordult meg a fejemben, hogy esetleg rossz ötlet volt lelépni. Dehogy volt! Ez életed legjobb döntése! – rivallt rám egy hang belülről. A tudatalattim hangja. És… igaza van!
Egyébként David nem túl meglepő módon szinte úgy néz ki, mint az öccse. Talán kicsit világosabb a haja és magasabb nála, de neki is hasonló az alkata és ugyanolyan színű a szeme. Mégis úgy gondolom, hogy jobban kijövök majd a fiatalabbik verziójával.
- Én… tudok segíteni valamiben? – motyogtam
- Kendra, nehogy kedved szegje ez a jómadár! David kissé előítéletes, de megbékél majd. – Sandra terítőt, tányérokat és evőeszközöket adott a kezembe
- De hát még egy szót sem beszélt velem! Honnan tudná, milyen vagyok? – sóhajtottam miközben nekiláttam megteríteni
- Ne aggódj, majd ha jobban megismeritek egymást, hipp hopp egy hullámhosszon lesztek. – megnyugtató mosolyt küldött felém, majd figyelmét újra a tűzhelyen fortyogó levesnek szentelte, aminek meg kell mondjam nagyon finom illata volt

Fél órán belül már mind az asztalnál ültünk és nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt fagyos a hangulat. Mitch Evans egy kedves és közvetlen ember, mint azt az elmúlt pár percben tapasztalhattam. Valóban műkedvelő, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Davidnek viszont egyáltalán nem tetszett, hogy ilyen jól elcsevegtem az apjával. Nate-t látszólag hidegen hagyta a művészeti téma, azonban lopva fel-fel nézett rám a tányérjából. Miután kimerült a tudásom, témaváltás helyett a második fogással foglalkoztunk inkább. Azt hiszem, mégis csak jól megleszek én itt.
- Mondd csak Kendra, érdekelnek az autók? – fordult felém Nate, miután leszedtük az asztalt
Mielőtt megszólalhattam volna, David egyből közbeszólt;
- Miért érdekelné? Hallottad, festmények, szobrok és a többi sznob dolog. – levegőnek nézve engem, felviharzott a lépcsőn
Megilletődve néztem ki a fejemből.
- Ne haragudj. Szégyellem magam helyette is! – mentegetőzött Nate
- Ugyan, szóra sem érdemes. – legyintettem és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra – Visszatérve, érdekelnek az autók.
- Van kedved lejönni velem a műhelybe? Van most bent egy gyönyörű bestia. – Nate szeme felcsillant, mire kénytelen voltam most őszintén elmosolyodni
- Miért is ne?
A műhelyt a két garázsajtó rejtette, s a szám is tátva maradt a látványától. Sík, derékszög, párhuzam. Ez a legenyhébb kifejezés arra a rendre és meglepő tisztaságra, ami ott uralkodott. Nate izgatottságát azonban az emelőn fölénk magasodó hatalmas jármű okozta.
- Ez az első, amit egyedül csinálok! – mesélte büszkén Nate
- Ezt hogy érted?
- Tudod, apa már nem itthon dolgozik és a cégnek erre a műhelyre már nincs szüksége és… - félbehagyta, látván hogy cseppet sem leplezem, hogy nem értem miről beszél
- Tudoood, apa 2005-ben indította el a vállalkozást. Lestrapált autókat vett meg, kipofozta és jó pénzért eladta őket. Akkor még az itthoni műhellyel és teljesen egyedül, alkalmazottak nélkül. Azóta országszerte ismertté nőtte ki magát az ETM, vagyis az Evans Tuning Motors. Én pedig megörököltem tőle ezt! – itt széttárta a kezét – A jövőben én is ki szeretném venni a részemet a cég munkájából. Meglep, hogy anya nem traktálta beléd mindezt.
- Ó, pedig rendkívül sok mindent mesélt ám rólatok a telefonban.
- Igen, jó sokat tud beszélni. Mindegy is, gyere nézd meg a kocsit!
Nate egy kapcsolóhoz lépett és leengedte a földre az autót.
- Hát… szép nagy. Csak őszintén, nem igazán tudom mit kell nézni rajta. – végigfuttattam a tekintetem az ütött-kopott autón
- A külsejét egyelőre nem, az még a jövő zenéje. Rá fér majd egy kis lakatos munka és zsír új fényezés a kicsikére. Ez viszont… - felnyitotta a motorháztetőt – Ez itt az én művem! Felújított motor és tökéletesen működő egyéb apróságok.
- Nahát, hány éves is vagy? – tényleg elcsodálkoztam, hogy teljesen egyedül képes volt összerakni egy kocsit!
- Tizenhét. – kisfiús mosolyt küldött felém
További tíz percen át lelkesen magyarázta, hogy miket alakított át és újított meg a verdán, én pedig szorgalmasan bólogattam és próbáltam olyan fejet vágni, mint aki képben van. Azért hellyel-közzel tényleg értettem, amiről szó van. Van valami különleges abban, ahogy mesél és átadja magát a témának. Szinte magával ragadja a hallgatóságát is, azaz engem. Még soha nem éreztem ilyen jól magam senkivel sem. Jobban mondva még soha nem kerültem ilyen közel senkihez. Pedig ez, ami Nate és köztem van aztán igazán semmi. Még ismerősnek sem nevezhetném, hiszen csak pár órája találkoztam vele életemben először. De lehet, hogy ez egy jó barátság kezdete? Bár mit tudok én erről, soha nem volt egy igaz barátom se. Az alapítványi gimnáziumban ugyan volt egy lány, akivel úgymond jóban voltam, de ő végig kihasználta, hogy stréber módjára tanultam. A többiek viszont magasról tettek rám.
- Szerinted milyen színű legyen majd? – Nate hangja húzott vissza a gondolatok világából
- Királykék. – vágtam rá
- Hm. – láttam a szemén, hogy elképzeli a már teljesen kész autót és nagyon aranyos látvány volt
- Mit kell még csinálnod rajta?
- Új felnik és egy kis hangtechnika vár még rá, miután visszakerül a lakatosoktól. Jó is, hogy mondod! Holnap visszük be apával. Nincs kedved jönni? Utána elmehetnénk várost nézni, fagyizni, kajálni meg a parkot is megmutatnám! – annyira lelkes volt, hogy még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nemet mondani neki
- Szívesen veled tartok. – mosolyogtam rá

Csodálatos. Ez az egy szó tökéletesen kifejezi az érzést, ami most uralkodik rajtam. A család majdnem minden tagja egyenrangúként bánik velem és nem próbálja megszabni, hogy mit mikor és hogyan csináljak, ráadásul megszereztem életem első barátját! Bárcsak Daviddel is elsimíthatnám a dolgokat. Nem értem miért viselkedik így velem. De hiába, még ő sem képes elrontani a kedvem!
Hangosra véve a zenecsatornát, félig táncolva hajtogattam a szekrénybe a ruháimat. Gyorsan végeztem, majd fürdeni indultam. Eszem ágában nem volt David fürdőszobáját használni, ezért Nate-tel beszéltem meg, hogy „beköltözhetek” az övébe.

Most éreztem csak igazán, hogy mennyire fáradt vagyok. Jól esett a forró víz, teljesen ellazított. Nem áztattam magam annyira sokáig, tizenöt perc múlva már ki is léptem a zuhanykabinból és a törülközőért nyúltam… volna, ha nem a levegőt tapogatnám. JÉZUSOM, A TÖRÜLKÖZŐ! Most mit csináljak? 

Szívesen fogadom a véleményt/építő jellegű kritikát! Köszi, hogy elolvastad!

Az első...

...alkalom fáj. Valószínűleg a többi még annál is jobban. Eddig csak elképzelni tudtam mások fájdalmát. Hát most már át is érzem! Miért? Ez jár a fejemben.
Ez egyre rosszabb, kéremszépen. Ez rosszabb, mintha csak egyszerűen kidobnának. Sokkalsokkalsokkal rosszabb.
Csak tudnám, hogy hogy a francba ilyen jók a megérzéseim...
Miért érzem úgy, hogy soha nem fogok olyan srácot találni, aki hűséges?! Esküszöm a végén még leszbikus leszek. Igaz, Sz.???♥

Megjegyzés...

Facebookon megosztottam egy érdekes képet. Így szól a szövege:

Miért ne kiabálj a gyermekeddel? - ezután 6 pontban felsorolja a legominózusabb érveket és én ezeket

szeretném kommentálni, mivel hogy úgy mondjam megérintett..........

1. Mert a kiabálás azt tanítja a gyermekednek: kiabálj vissza! - van benne valami, sőt talán ezért vagyok sok esetben képtelen a kulturált vitatkozásra?! 

2. Mert azt tanulja meg, hogy csak így lehet megoldani a problémákat. - ha a másik szülő megtanítja, hogy ordibálással nem lehet sokra menni, sőt a legtöbb esetben semmire, akkor annak a gyereknek szerencséje van és ezt a pontot kihúzhatja
3.Mert nem fog komolyan venni később, ha nem emeled fel a hangod. - előbb vagy utóbb amúgy se fog komolyan venni, ezt őszintén és tapasztalatból mondom...
4. Mert megöli az esélyét a beszélgetésnek. - és minden nemű kulturált társalgásnak, értve itt akár egy szimpla normális köszönést
5. Mert nem működik akkor, amikor igazán szükség van rá. Például kifut az úttestre. - ehhez nem sokat tudok hozzáfűzni, de bizonyára így van
6. Leginkább pedig azért, hogy nyugodtan, szeretetben teljenek a napjaitok. - ugyan, egy idő után ne is álmodj erről, ellened fog fordulni, ha nem bánsz vele tisztességesen

~

Imádom az apukámat! Mindennél jobban a világon! Ő az egyetlen aki még akkor is feltalálja magát, mikor kilátástalanak tűnik egy helyzet. KÖSZÖNÖM!♥

Gyönyörű napsütötte szombat... (+folytatás!!!)

...jaaaaaaaaaaaaaaa hogy mégsem! Ez kell még az én amúgy is fantasztikus közérzetemnek! Gyűlölöm ezt az időt!
Habár... jó lenne összebújva, teát kortyolgatva egy jó filmet nézni... csak ne lennék beteg... Újra kérdem, why God, why?!

~

New dawn, new day, new life part 2

Előző rész <-- aki nem olvasta volna az elsőt
* egy kis emlékeztető: Az én életemben ma este érkezett el a pont, mikor végleg betelik az a bizonyos pohár. Elegem van abból, hogy soha nem lehetek önmagam, véleményem lehet, de nem mondhatom ki. A hét összes napján, a nap minden egyes percében korlátok közé szorítva, szabályozva és irányítva vagyok én, a szegény kis örökbefogadott kislány. (...)  Összepakoltam a legfontosabb dolgaimat egy kis táskába. Árnyként suhanok végig a lakáson, kényesen ügyelve, hogy senkit ne ébresszek fel. Lassan, gondolkodva kötöm be a cipőfűzőmet; tényleg megéri elmenni és itt hagyni ezt a helyet? Akármilyen nyomorúságos is itt a helyzetem, mégis ez az egyetlen biztos pont az életemben, ahol mindent megkaptam (a szabadságon kívül). Felegyenesedek és megmásíthatatlan elszántsággal suttogom a csöndbe; ,,Még jó, hogy megéri!" *

Azt hittem megöregszem a sok buszozás után, mikor végre célba értem. Elgémberedett végtagokkal baktattam a többi utas után a csomagjaimért. A tömeg lassanként szétszéledni látszott, szinte mindenkire várt valaki, akivel távozhat. Csak én maradtam magamra. Mélyen beszívtam a levegőt, körülnéztem. Már jócskán este volt, de még így is jól mutatott a város. Az autók megannyi fényes pontként suhantak az utakon, néhány helyről tipikus discozene hallatszott, míg másutt fényes táblákkal önmagukat hirdető bárok hívogatták a szórakozni vágyókat. Szóval ez volna Phoenix. De nem ez az én végállomásom, még vár rám egy kis utazás.
Előkerestem az útikalauzt a táskámból és egy utcai lámpa gyér fényében nekiláttam valami taxiszerűség számának kereséséhez. Hirtelen egy autó fékezett le közvetlenül előttem, az út szélén. Egy taxi?! Micsoda véletlen, majdnem fel is nevettem. Végülis, pont kapóra jön.
- Egy fuvart, kisasszony? – egy magas, jó kiállású fiú szállt ki a kocsiból
- Maryvale Villagebe tartok, köszönöm - kissé haboztam a válasszal meglepettségemben.
- Oh szuper, haza megyünk! Tegezhetlek? – félrehajítva minden nemű tettetett udvariasságát szegezte nekem a kérdést, mintha haverok lennénk s én csak értetlen képet vágva reagáltam
Micsoda modor ez? Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy alaposan végigmér, miközben a cuccaimat rendezgeti el a csomagtartóban. Nem ehhez vagyok szokva. Otthon a sofőr még a szemembe sem nézett soha, nemhogy így beszéljen. Tudta, hogy mi a dolga és hol a helye. Bár jobban belegondolva… már nem kell annak lennem, aki eddig voltam. Nem szükséges úri kisasszonyként viselkednem hisz itt senki nem várja el tőlem. Senki sem ismer. Új ember vagyok, új élettel, új célokkal és tiszta lappal.
- Igen. – feleltem a kérdésre s rögtön egy másik ütött szöget a fejembe – Haza?!
- Bizony ám! Én is Maryvaleben lakok. Szívesen látlak majd esetleg egy ebéden nálam. – lopva rám kacsintott, majd beindította a kocsit.
Vajon itt mindenki ilyen laza és közvetlen? Mi lesz, ha túlságosan is kilógok majd a sorból? Maryvale Village nem túl nagy helység, mi lesz, ha kívülállóként fogok élni? Megannyi hasonló kérdés cikázott a fejemben, mikor a taxis fiú megtörte a csöndet.
- Nem vagy idevalósi, ugye? Honnan jössz csajszi?
- Kendra a nevem. Kendra Dee. És nem, nem vagyok jártas errefelé.  – nem tervezem elmondani senkinek, hogy ki voltam ezért a második kérdést elengedtem a fülem mellett és eltereltem a témát – Hogy hívnak?
- De paraszt vagyok, be sem mutatkoztam.. Tom Reed. – kéznyújtás helyett egy mosolyt küldött felém, majd tekintete újra az utat figyelte és nem kérdezett többet
Úgy látszik sikerrel járt az elterelő hadműveletem. Nem valami észkombájn ez a Tom.
- Mesélj, milyen itt az élet? – továbbra is hallgattam volna őt, mintsem a múltamról beszéljek neki
A röpke 25 perces út alatt szinte be nem állt a szája. Annyi előnye volt a végeláthatatlan társalgásnak, hogy a környék nagymenőiről, senkiházijairól, jó helyeiről és legnagyobb balhéiról – persze csak Tom véleménye alapján – mindent megtudtam.  Nem áll szándékomban ítélkezni senki felett, mielőtt meg nem ismerem az illetőket. A srác jó pár ígéretet tett, de jobb szeretnék nem sokat hallani felőle az elkövetkezendő időkben... Nem is tudom igazán, hogy miért. Egyszerűen nem vagyok vele egy hullámhosszon és szerény véleményem szerint bármit megtenne, hogy az ágyában tudhasson.
- Te… te itt fogsz lakni?! – egy nagy, halványkék ház előtt fékezett le és felvonta a szemöldökét
Hű a mindenit!  - végigfutattam a szemem a fényesre mázolt kerítésen, a két emeleten, aztán belestem az udvarra.
Két garázsajtó nyílt a ház aljából, attól jobbra füves ösvény vezetett – gondolom én – a kert felé. Nem láttam rendesen az autóból. Mrs. Evans, akivel telefonon beszéltem azt mondta, egy egyszerű kis családi házban van a kiadó szoba. Ez a ház minden csak nem „egyszerű” és „kicsi”.
- Ez Evans-ék tanyája. – Tom megvetően ejtette ki a szavakat – Ha rám hallgatsz, távol tartod magad ettől a pereputtytól!
Előbb ugrok kútba, minthogy erre az alakra hallgassak. - gondoltam
- Mennyivel tartozom? – úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna, amint az előbb mondott
- Ugyan virágszálam, neked bármikor. – közben kivette a csomagjaimat és ajtót nyitott nekem.
- Szó sem lehet róla! – csak ne akarjon nekem szívességet tenni, semmi kedvem az adósa lenni
- Viszlát, királylány! – de bepattant a kocsijába és már itt sem volt
Ott álltam a kapu előtt és néztem magam elé. Vettem egy nagy levegőt, majd becsöngettem. Nem telt el még egy perc sem és máris egy mosolygós asszony robogott felém egy kulcscsomót lóbálva a kezében. Hosszú, őszes-szőke haja lebegett szemüvegkeretezte arca körül. A kisugárzása igazán megnyerő volt. Valójában hasonlónak képzeltem el magamban.
- Miss Dee? Sandra Evans. – nyitotta ki a kaput
- Kérem, hívjon csak Kendrának. – mosolyogva fogadtam el kinyújtott kezét
- Ez esetben tegeződjünk!
Végigmentünk a kis ösvényen – ami tényleg a kertbe vezetett – majd balra fel egy lépcsőn, ahonnan a bejárati ajtó nyílt. A helyes előszobából hatalmas, fényes nappali nyílt. A falakon értékes festmények lógtak, a polcok pedig telis-teli voltak érdekesebbnél érdekesebb szobrokkal és egyéb képzőművészeti darabokkal. Az Evans család is gyűjti a műtárgyakat? Ez emlékeztet a volt családomra. Nem bánom, ennyi emlék még talán belefér, túlélem. Sandra beljebb tessékelt.
- A szobád az emeleten van, a lépcső végén rögtön jobbra. Azzal szemben a fürdőszobád lesz. Egy kisebb felújításon megy át a helyiség az előző bérlő után, de addig David fiamét használhatod. Az az amelletti ajtó. Ha nem haragszol meg aranyom, most nekiállnék a vacsorának. Hamarosan hazaérnek a fiúk is. – adta ki az információkat
Evans-éknek két fiuk van; David, aki nagyjából egy idős velem és a középiskolás Nathan. A családapa, Mitch Evans autószerelő- és fényezőként dolgozik valahol. Sandra főként háziasszonyként tevékenykedik, néha alkalmi munkákat vállalva. Első hallásra azt hinné az ember, hogy átlagos családként élnek, de most, hogy látom a házat, a bútorokat meg úgy mindent összevetve egyáltalán nem tűnnek átlagosnak. Sőt! Megint belecsöppentem volna egy gazdag család életébe? A telefonos egyeztetés során sajnos mindebből semmi nem jött át.
Mi lesz most velem?

Szívesen fogadom a véleményeket, építő jellegű kritikákat. Hamarosan felteszem a következő részt! Köszönöm a figyelmet! :)

10 nap!

Még csak ennyi telt el ebből a borzalomból, amibe bele vagyunk kényszerítve. Kezdem úgy érezni, hogy szívesebben maradnék ,,buta", minthogy végig kelljen szenvednem, amiket édes, imádott H.R. máglyára való boszorkányunk kitalál a számunkra. Őszintén szeretném, ha őt is beültetnék egy iskolapadba és főne a saját levében. Kíváncsi lennék, mennyire tetszik neki. Akasztanivalósenkiháziqrva!!!

~

Ettől eltekintve meg egészen elégedett vagyok az élettel (ami elég meglepő, nem igaz?)! Amit Sz. pár éve 'megjósolt', végre megtörtént. Szóóóval most happy van! ♥D♥

~

Jó ideig nem tudtam rájönni, hogy mi hiányzik a tanévkezdésből. Hát a szokásos év eleji megfázás! Éljeeen! -.- C-vitamin bomba gyanánt megettem egy FÉL CITROMOT MAGÁBAN.. annyira nem volt rossz. Több mint 2 liter teát is megittam. Szétmegy a fejem, nem kapok levegőt, olyan vagyok, mint akit leütöttek! ÉS csak ma reggel kezdődött ez az egész! Why God, WHY?

~

A New dawn-sztori-project jelenleg szünetel, de tényleg nem sokára felteszem. ^^