Folytatás :)

Nos, folyamatban van már a 4. rész is, de már csak 1 napig szenvedek itthon, így nem tudom hogy fogom tudni megírni és feltenni a részeket. Lehet, hogy egy-két órán is kéne írnom? Meglátjuk :P

New dawn, new day, new life part 3

Előző részek: Part 1

                    Part 2

Három fordulóval felszenvedtem a csomagjaimat a szobámig. Kifújtam magam és benyitottam. Maga a szoba nem volt túl nagy, de kicsinek sem mondhatnám. A halványzöld falak nyugalmat sugároztak és ez nagyon tetszett. Az ajtóra merőlegesen állt egy ízléses ágyneművel vetett ágy, mindkét oldalán egy-egy fiókos éjjeliszekrény, valamint szemben egy nagy ablak. (valahogy így kell elképzelni) Egyszerű, de nagyszerű. – gondoltam, míg meg nem láttam az ággyal szemben a falra szerelt 50”-os plazmatévét. Szép meg jó, de sok. Vajon minden szoba ugyanilyen felszereltségekkel bír? A nappali biztosan. Na jó, be kell fejeznem az ítélkezést és a tévhitek felállítását! Hisz nem is ismerem őket…
Gondoltam lemegyek segíteni Sandrának, - főzőtudományom nem lévén - megteríteni a vacsorához. Kiléptem a szoba ajtaján, de kis híján vissza is zuhantam volna, ha a fiú, aki fellökött el nem kapja a kezem. Megjegyzés; nézz körül, mielőtt a folyosóra lépsz!
- Bocs, nem láttalak.
Miután visszanyertem az egyensúlyom, megigazítottam a hajamat, ami az arcomba hullott a majdnem-esés során s csak ezután néztem fel a zöld szempárba, mely most meglepetten nézett rám.
- Semmi gond, de most már elengedheted a kezem. – mosolyogtam rá
- Öh, hát persze. Amúgy Nate vagyok. Majd… öh a vacsoránál… találkozunk. – ezzel elviharzott
Nahát, ez érdekes első találkozás volt, azt meg kell hagyni. Tulajdonképpen szimpatikus, csak kicsit furcsa a srác.
A konyhába érve Sandra mellett halkan beszélgetve találtam a másik fiút, Davidet. Mikor észrevett, nem túl barátságos pillantást küldve felém odavetette, hogy Üdv. és a lépcső felé indult.
- Viselkedj… - szólt után Sandra
Csak álltam ott és pislogtam, nem is szóltam semmit. Mit vétettem én ellene, hogy így kezeljen? Hiszen most lát életében először! Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy mi a fészkes fenét keresek én itt?! Most először fordult meg a fejemben, hogy esetleg rossz ötlet volt lelépni. Dehogy volt! Ez életed legjobb döntése! – rivallt rám egy hang belülről. A tudatalattim hangja. És… igaza van!
Egyébként David nem túl meglepő módon szinte úgy néz ki, mint az öccse. Talán kicsit világosabb a haja és magasabb nála, de neki is hasonló az alkata és ugyanolyan színű a szeme. Mégis úgy gondolom, hogy jobban kijövök majd a fiatalabbik verziójával.
- Én… tudok segíteni valamiben? – motyogtam
- Kendra, nehogy kedved szegje ez a jómadár! David kissé előítéletes, de megbékél majd. – Sandra terítőt, tányérokat és evőeszközöket adott a kezembe
- De hát még egy szót sem beszélt velem! Honnan tudná, milyen vagyok? – sóhajtottam miközben nekiláttam megteríteni
- Ne aggódj, majd ha jobban megismeritek egymást, hipp hopp egy hullámhosszon lesztek. – megnyugtató mosolyt küldött felém, majd figyelmét újra a tűzhelyen fortyogó levesnek szentelte, aminek meg kell mondjam nagyon finom illata volt

Fél órán belül már mind az asztalnál ültünk és nagy meglepetésemre egyáltalán nem volt fagyos a hangulat. Mitch Evans egy kedves és közvetlen ember, mint azt az elmúlt pár percben tapasztalhattam. Valóban műkedvelő, így hamar megtaláltuk a közös hangot. Davidnek viszont egyáltalán nem tetszett, hogy ilyen jól elcsevegtem az apjával. Nate-t látszólag hidegen hagyta a művészeti téma, azonban lopva fel-fel nézett rám a tányérjából. Miután kimerült a tudásom, témaváltás helyett a második fogással foglalkoztunk inkább. Azt hiszem, mégis csak jól megleszek én itt.
- Mondd csak Kendra, érdekelnek az autók? – fordult felém Nate, miután leszedtük az asztalt
Mielőtt megszólalhattam volna, David egyből közbeszólt;
- Miért érdekelné? Hallottad, festmények, szobrok és a többi sznob dolog. – levegőnek nézve engem, felviharzott a lépcsőn
Megilletődve néztem ki a fejemből.
- Ne haragudj. Szégyellem magam helyette is! – mentegetőzött Nate
- Ugyan, szóra sem érdemes. – legyintettem és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra – Visszatérve, érdekelnek az autók.
- Van kedved lejönni velem a műhelybe? Van most bent egy gyönyörű bestia. – Nate szeme felcsillant, mire kénytelen voltam most őszintén elmosolyodni
- Miért is ne?
A műhelyt a két garázsajtó rejtette, s a szám is tátva maradt a látványától. Sík, derékszög, párhuzam. Ez a legenyhébb kifejezés arra a rendre és meglepő tisztaságra, ami ott uralkodott. Nate izgatottságát azonban az emelőn fölénk magasodó hatalmas jármű okozta.
- Ez az első, amit egyedül csinálok! – mesélte büszkén Nate
- Ezt hogy érted?
- Tudod, apa már nem itthon dolgozik és a cégnek erre a műhelyre már nincs szüksége és… - félbehagyta, látván hogy cseppet sem leplezem, hogy nem értem miről beszél
- Tudoood, apa 2005-ben indította el a vállalkozást. Lestrapált autókat vett meg, kipofozta és jó pénzért eladta őket. Akkor még az itthoni műhellyel és teljesen egyedül, alkalmazottak nélkül. Azóta országszerte ismertté nőtte ki magát az ETM, vagyis az Evans Tuning Motors. Én pedig megörököltem tőle ezt! – itt széttárta a kezét – A jövőben én is ki szeretném venni a részemet a cég munkájából. Meglep, hogy anya nem traktálta beléd mindezt.
- Ó, pedig rendkívül sok mindent mesélt ám rólatok a telefonban.
- Igen, jó sokat tud beszélni. Mindegy is, gyere nézd meg a kocsit!
Nate egy kapcsolóhoz lépett és leengedte a földre az autót.
- Hát… szép nagy. Csak őszintén, nem igazán tudom mit kell nézni rajta. – végigfuttattam a tekintetem az ütött-kopott autón
- A külsejét egyelőre nem, az még a jövő zenéje. Rá fér majd egy kis lakatos munka és zsír új fényezés a kicsikére. Ez viszont… - felnyitotta a motorháztetőt – Ez itt az én művem! Felújított motor és tökéletesen működő egyéb apróságok.
- Nahát, hány éves is vagy? – tényleg elcsodálkoztam, hogy teljesen egyedül képes volt összerakni egy kocsit!
- Tizenhét. – kisfiús mosolyt küldött felém
További tíz percen át lelkesen magyarázta, hogy miket alakított át és újított meg a verdán, én pedig szorgalmasan bólogattam és próbáltam olyan fejet vágni, mint aki képben van. Azért hellyel-közzel tényleg értettem, amiről szó van. Van valami különleges abban, ahogy mesél és átadja magát a témának. Szinte magával ragadja a hallgatóságát is, azaz engem. Még soha nem éreztem ilyen jól magam senkivel sem. Jobban mondva még soha nem kerültem ilyen közel senkihez. Pedig ez, ami Nate és köztem van aztán igazán semmi. Még ismerősnek sem nevezhetném, hiszen csak pár órája találkoztam vele életemben először. De lehet, hogy ez egy jó barátság kezdete? Bár mit tudok én erről, soha nem volt egy igaz barátom se. Az alapítványi gimnáziumban ugyan volt egy lány, akivel úgymond jóban voltam, de ő végig kihasználta, hogy stréber módjára tanultam. A többiek viszont magasról tettek rám.
- Szerinted milyen színű legyen majd? – Nate hangja húzott vissza a gondolatok világából
- Királykék. – vágtam rá
- Hm. – láttam a szemén, hogy elképzeli a már teljesen kész autót és nagyon aranyos látvány volt
- Mit kell még csinálnod rajta?
- Új felnik és egy kis hangtechnika vár még rá, miután visszakerül a lakatosoktól. Jó is, hogy mondod! Holnap visszük be apával. Nincs kedved jönni? Utána elmehetnénk várost nézni, fagyizni, kajálni meg a parkot is megmutatnám! – annyira lelkes volt, hogy még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nemet mondani neki
- Szívesen veled tartok. – mosolyogtam rá

Csodálatos. Ez az egy szó tökéletesen kifejezi az érzést, ami most uralkodik rajtam. A család majdnem minden tagja egyenrangúként bánik velem és nem próbálja megszabni, hogy mit mikor és hogyan csináljak, ráadásul megszereztem életem első barátját! Bárcsak Daviddel is elsimíthatnám a dolgokat. Nem értem miért viselkedik így velem. De hiába, még ő sem képes elrontani a kedvem!
Hangosra véve a zenecsatornát, félig táncolva hajtogattam a szekrénybe a ruháimat. Gyorsan végeztem, majd fürdeni indultam. Eszem ágában nem volt David fürdőszobáját használni, ezért Nate-tel beszéltem meg, hogy „beköltözhetek” az övébe.

Most éreztem csak igazán, hogy mennyire fáradt vagyok. Jól esett a forró víz, teljesen ellazított. Nem áztattam magam annyira sokáig, tizenöt perc múlva már ki is léptem a zuhanykabinból és a törülközőért nyúltam… volna, ha nem a levegőt tapogatnám. JÉZUSOM, A TÖRÜLKÖZŐ! Most mit csináljak? 

Szívesen fogadom a véleményt/építő jellegű kritikát! Köszi, hogy elolvastad!