4. rész

Avril

Arra ébredtem, hogy fázom. Ugyan abban a székben, ugyan abban a helyzetben voltam, mint mikor álomba merültem. Kémleltem az eget; a nap már lemenő félben volt. Bementem hát a szobába és bekapcsoltam a tv-t. Nem igazán érzékeltem milyen műsor megy, annyira elmerültem a furcsa álmom elemezgetésében. Nagyon valós álom volt, vagyis olyan érzésem volt, mintha tényleg megtörtént volna. Az volt benne, hogy egy idegen, de valahogyan mégis ismerős szoba közepén álltam teljesen egyedül. A helyiség ízlésesen volt berendezve és tisztán emlékszem, hogy egy nagy kandallóban csöndesen ropogott a tűz. Átszellemülve figyeltem a nagy fadarabokat nyaldosó lángokat, de az idilli pillanat megszakadt, mikor a tűz egyszerre csak kialudt mintha nem is égett volna aztán hirtelen megint fellobbant. Majd leesett egy fénykép a szemközti falról. Meg sem tudtam nézni, hogy mit ábrázol, mert azonnal visszarepült a helyére s elsötétült az ábrázolás. Ekkor az összes mozdítható tárgy a levegőbe emelkedett és forgószélként kezdett keringeni körbe-körbe. A zavaros forgatag közepette Riley alakját véltem felfedezni. Olyan rémisztően és valóságosan festett, hogy már-már elhittem, hogy mindez igaz. De nem féltem. Érdekes módon még csak meg sem ijedtem igazán. Az álom csak még inkább eszembe jutatta Riley szavait.
„A világon semmi sem történik véletlenül, mindennek meg van az oka.”
„Az emberek mind buták, minden apróság fölött elnéznek, vagy éppen öntudatlanul magukba fordulva emésztődnek az Alvilág gyomrában.”  Ez a mondata azon gyakori mondások közé tartozik, amiket nem teljesen értek. Valójában Riley mindig is sejtelmesen és különös módon fejezte ki magát, ami néha már az idegeimre ment. Most mégis úgy hiányzik… Na elég ebből, nem állhatok le megint nyafogni, mikor ilyen fontos ügyek foglalkoztatnak. Addig nem nyugszom, míg ki nem derítem mi is ez az egész.

Folyt. köv.