New dawn part 8

Hát ez a nap is elérkezett végre. Kifogás mindig van, csak néha fölösleges erőlködni. Bocsi a késésért. A lényeg, hogy a rész itt van, jó szórakozást hozzá! :)

Előző rész:

Part 7 (<-- innen az összes előző részt is elérheted!)

New dawn, new day, new life part 8

Becsuktam a szemem, megpróbáltam kiüríteni a fejem s eközben szépen lassan újra elnyomott az álom…
Már dél is elmúlt, mikor felnéztem a faliórára, de nagyon nem volt ínyemre felkelni sőt, jó lenne egész nap a most is ölelő, vigyázó karok között henyélni! ♫Azt mondom végeztem, de aztán visszahúzol. Esküszöm, szívbajt kapok tőled! ♫ – Olly Murs Bajkeverője üti meg a fülem és szakítja meg a gondolatom, miszerint miért is ne lustálkodhatnék naphosszat?
Várjunk csak, ez az én csengőhangom! Szent ég, a telefonom! Erről teljesen megfeledkeztem, de hiszen így pillanatok alatt megtalálhatnak… Ennyit a tökéletes tervedről… Ezt nem hiszem el, hogy lehettem ennyire béna?!
Óvatosan kikecmeregtem Nate mellől és átspuriztam a szobámba, hogy felkutassam azt az ördögi masinát.
Megrémülve bámultam a kis Nokia képernyőjét, nem volt ismerős a szám, amit jelzett. Nyugi Kendra, nyugi, mérlegelj! Ha most felveszem, bemérhetik a helyzetem? Vagy erre azért nincs eszköz? Nem tudhatom mire képesek Parkerék hiper-szuper magánhekusai – már ha egyáltalán kerestetnek még. Jaj, a franc essen belém, már rég „el kell volna hagynom” ezt a szart, akkor most nem lenne min tépelődnöm megint. Nem veszem föl. – döntöttem el. Villámgyorsan szétkaptam, kivettem belőle az aksit meg a sim-kártyát és az egész pakkot besuvasztottam a szekrényem legaljába. Ez után a kellemes kis mini szívroham után nagy kedvem támadt egy forró, nyugtató zuhanyhoz.

—

Eközben pár sarokkal odébb, a sötét, kihalt utcák egyikét halknak nem mondható szóváltások zengték be. Néhány fiatal ült a koszos útpadkán, köztük Tom Reeddel, a „taxisommal”.
- Szóval Nathan Evans máris lecsapott az új husira. Milyen meglepő! – jegyezte meg némi szarkazmussal és gúnyos kacajjal fűszerezve egy magas, kigyúrt, félelmetes külsejű fiú, Damien Stickler.
- De milyen a csaj?! – türelmetlenség és némi izgalom csengett a harmadik, igen csak kelekótya srác, Beck Reed hangjában. Kérdését inkább Tomhoz intézte, minekután eddig csak ő találkozott velem.
- Elég jó bula, de tökre szende.
- Lehet, hogy a felszín alatt meg egy igazi vadmacska lapul. – Beck tekintete a távolba meredt, s nem tudni és lehet jobb is, hogy nem tudni hova kalandozott el gondolatban
- Majd meglátjuk… - Damien egy sötét, sejtelmes mosollyal az arcán felállt és egy cigit csapva a szájába magára hagyta a Reed testvérpárt

—

A mosogatógépbe pakoltam a piszkos tányérokat, mikor csöngettek. Csak én voltam ébren, így kénytelen voltam magam kisétálni a kapuhoz, de bár ne tettem volna!
Egy rendőrautó állt a kocsifelhajtón, annak támaszkodott egy középkorú, ám őszülő hajú alak. Nem tudom, hogy a feltörő idegességtől, vagy a hűs szellőtől volt-e, de a fejem búbjától a kislábujjamig futott végig rajtam a borzongás. Igazán lehettem volna egy kicsit körültekintőbb és kinézhettem volna az ablakon, mielőtt kulcsot lobogtatva kivágtázok, de most már édes mindegy, kattan a zár és szóba kell állnom az amúgy barátságos külsejű rendőrtiszttel.

- Jó napot Miss..
- D… vagyis. Kendra. Szólítson csak Kendrának!
- Örvendek, Ronald Wright, kerületi törzsőrmester. – megemelte a sapkáját
Megköszörülöm a torkomat, melyet épp elszorítani készült a feszültség, de nyugalmat erőltetek magamra.
- Miben segíthetek?
- Az ifjabb… - ekkor hirtelen David termett mellém a semmiből és átkarolta a vállam, ezzel alaposan rám ijesztve
- Szép napot, biztos úr! Miben lehetek szolgálatára? – Wright most Davidre majd rám nézett.
- Épp ezt kezdtem mondani a kedves…
- Menyasszonyomnak. – arcon csókolt – Be is mehetnél, kicsim, mielőtt odaég az ebéd, rögtön megyek én is.
Hogy mi?! A lehető legtermészetesebb arcomat öltöttem fel és a kilincs után nyúltam, hogy minél gyorsabban eltűnhessek. Ám ekkor a kocsiban ülő másik rendőr, akit mindvégig engem mustrált és akit eddig észre se vettem kipattant és utánam szólt.
- Kisasszony, kérem. Egy pillanatra. – furcsa tekintete semmi jóról nem árulkodott
Jézusom, ez felismert. Most már biztosra vettem, hogy ebből nem mászhatok ki.
- Tessék? – tekintetemet továbbra is a kilincsre szegezve, félig-meddig visszafordultam.
Nyugalom, csak viselkedj természetesen.
- Nem igazán láttam még a környéken. Tán új itt minálunk?
- Igen, nem rég érkezett Európából. – megint David vágott ki a szoros helyzetből, mikor látta, hogy leblokkoltam.
A zsaru összehúzta a szemét és valamin eltűnődött.
- Kérem, igazolja magát!
Még mit nem! Már csak az kéne, hisz így is kétséges, hogy jól jövök ki ebből az egészből.
- Sajnos az jelenleg nem lehetséges. A kézitáskám, benne az összes papírommal elkeveredett a repülőtéren, még a múlt héten. – kész, vége mindennek, ezt már nem fogják bevenni, szinte biztos voltam benne, de akkor Ronald Wright reccsent rá a másikra;
-Ted, nem azért vagyunk itt, hogy egy ilyen bájos teremtést egrecíroztass! Ülj vissza az autóba és nyugodj le, nem ő van a listán. – majd mosolyogva felém fordult – Kisasszony, Kendra, jelentse be a táska eltűnését az őrsön, előkerítjük.
- Köszönöm, Mr Wright. Viszlát! – inkább viszont nem látásra egy jó ideig…
Szépen, komótosan átsétáltam a kerten, bár szívem szerint lélekszakadva végigrohantam volna egészen míg be nem érek a házba.

- Esetleg felvehetted volna a szemüvegedet, te vénember!  Vérdíj van az eltűnt gazdag kiscsaj fejére tűzve! A nyakamat teszem rá, hogy ő az! – Ted jóval fiatalabb, indulatosabb férfi volt Ronaldnál
- Te netán süket vagy? Ez a lány európai. Ülj vissza a kocsiba és fogd be! – Wright törzsőrmester a szemét forgatta
- Elnézését kérem, térjünk a lényegre. Ifjabb Mr Evanst keresem.
- Kettő van belőlünk, az öcsém és én.
Wright belelapozott a zsebéből előhúzott jegyzetfüzetkébe, majd újra Davidre nézett.
- Nathan Evans lesz az, aki nekem kell. – David csak a homlokát ráncolta
- Szabadna tudnom, hogy miért?
- Bejelentés érkezett iskolai és utcai verekedésről, provokációról, valamint tudatmódosító szerek birtoklásáról és azokkal való élésről, melyeknek Nathan áll a középpontjában.
David megkövülve állt és nézett a rendőrre, velem egyetemben, aki az ablakból hallgatóztam.
- Itt valami tévedés történhetett biztos úr. – bár tudata mélyén David valójában már számított ennek a pillanatnak az eljövetelére
Hát persze, csak is valami hatalmas tévedés lehet az egész! Nate nem olyan, aki ilyesmiket követ el! Ugye…?
- Velünk kell jönnie az őrszobára, holnap késő délután lesz a kihallgatás. Itthon tartózkodik jelenleg a fiatalember?
- Úgy tudom, igen. De kérem, nem kellett volna valamiféle beidézést küldeniük?
- Most én vagyok a beidézés, ami azonnali intézkedést deklarál.
David nagyot sóhajtott.
- Rendben van… - egyre fokozódó dühvel közeledett a bejárati ajtó felé.

Nate még mindig békésen szuszogott, amikor berontottam a szobájába. Egy rövid ideig csak néztem őt. Néztem és azon gondolkoztam, hogy egy ilyen áldott jó lélek – vagy legalábbis amilyennek mutatta magát előttem- ellen hogy állíthatnak fel ilyesféle vádakat?! Verekedés? Drogok? Abszolút abszurd! Nem lehet, hogy ennyire félreismerjek valakit… Teljesen elcsavarta a fejed, beleszerettél valakibe, akiről tulajdonképpen azt sem tudod, hogy ki az valójában. Mit vagy úgy meglepődve? Ne, most hallgass el! Semmi szükségem a hegyi beszédre! És a másik? Mikor jegyzett el? Tudatalattim gúnyosan karba tette a kezét és nyelvet öltött. Tényleg, David… jövök neki egyel!
- Nate! Vonszold ki a segged az ágyból, keres a rendőrség! – még mindig megkövülten bambultam, mikor David is megjelent
- Hm…? – Nate megdörzsölte a szemét – Mi van már?!
- Két zsaru vár a kapunál, velük kell menjél. – sürgette David
- Mi a… - Nate, mint aki parázson fekszik, úgy pattant ki az ágyból és magára ráncigált az első farmert, ami a kezébe akadt
- Hát öcsi, ezt én is szeretném tudni. Eddig is világos volt, hogy balhézol, ettől zeng a környék, hiába van nyári szünet. De hogy drogozol is, azt nem gondoltam volna!  Istenemre mondom, te nem vagy normális. Azt hittem, hogy Kendra miatt végre megjött az eszed, de már látom, kár volt áltatnom magam. De ha már másra nem is, anyára azért gondolhatnál! Tudod, hogy mostanában nincs a toppon! Nem hiszlek el, komolyan… - David magából kikelve kiabált
- Kuss! Fogd be! Legalább most ne pofázz bele a dolgomba! – Tessék?!
A pulzusom az egekbe szökött az izgalmak hatására és csodaszámba ment, hogy képes voltam megállni a két lábamon, melyek remegtek, mint a nyárfalevél. Szóval Nate pontosan tudja, miért van itt a rendőrség, legalább is a reakciójából ezt szűrtem le. Vagy egyszerűen csak túl sok NCIS-t nézel.
Mielőtt a két testvér kiment volna a szobából, Nate még éppen elkapta a reményvesztett pillantásom. Miért nem mond semmit? Miért nem nevet és mondja azt, hogy hülyeség az egész? Jaj, istenem.
Fogalmam sincs, mi történik odalent, de nincs erőm se hallgatózni, se leskelődni. Nem bírnám elviselni, hogy látom Nate-t, ahogy bilincsbe verve betuszkolják az autóba. Te idióta! Már megint túlreagálod az egészet, ugye tudsz róla?
Remegő térdeim végül feladták a küzdelmet és leroskadtam a padlóra, de nem sírtam. Csak mereven bámultam ki a fejemből, egyre szorongató gondolatok közé süllyedve. Annyi kérdésem van, csak is válaszra várva, de egyre sem tudok felelni magamnak. Egyetlen dolgot holt biztos; szeretem Nate-t és most szinte fájdalmas a nyomás, amit a szívemben érzek, ha rá gondolok. Annyira rossz érzés!

Hangos csapódással záródott be az ajtó a földszinten, mire összerezzentem, de  végül erőt véve magamon levánszorogtam az emeletről. Davidet a konyhapulton ülve találtam.
- Ma benntartják, jó esetben holnap hazajöhet, ha anyuék érte mennek. – mintha olvasott volna a gondolataimban, ki nem mondott kérdésemre adott választ
Lemondóan sóhajtottam, majd némán bólintva hátat fordítottam neki, hogy visszainduljak a szobámba. David leugrott a pultról, utánam lépett s a csuklómnál fogva visszafordított, majd magához ölelt.
- Ne aggódj, úgy is kiderül majd, hogy semmi köze az egész ügyhöz. – nyugtatni próbált, de sajnos nem hallottam azt a bizonyos rendíthetetlen meggyőződést a hangjában
- Azt mondta, neki az őszinteség az alappillér… - nem törődve az előző mondatával, még jobban beletemetkeztem az ölelésébe
- Akkor biztosan úgy is van. – simogatta a hátam, de tudtam, hogy nem gondolja komolyan, amit mond
- De David…
- Dave. Hívj nyugodtan Dave-nek, ahogy azt a barátaim is teszik. – keze a derekamra siklott és gyengéden eltolt magától
Tekintetét az enyémbe fúrta és elmosolyodott. Na ne, ne csináld ezt velem! Esküszöm, hogy az Evans-fiúk fognak sírba vinni a sármukkal! Minden esetre is, egy halvány mosoly suhant át az arcomon az „akciója” hatására.
- Ne kattogj a gyökér öcsém miatt. El kell hinned nekem, hogy nem éri meg. Nate-nek van egy olyan oldala is, amit te biztosan nem akarsz megismerni és egyelőre csak abban bízhatsz, hogy hamarosan kinövi.
- Ezt ne! Miért mondasz nekem ilyeneket? Mintha védeni akarnál tőle, de kérlek, ne tedd. Magam is el tudom dönteni, kivel mit csinálok. – Nekem nem úgy tűnik…
Sóhajtott egyet, s leeresztette a kezét maga mellé.
- Nem fontos, majd talán később kifejtem. – De igen, igen is fontos! Ez képes kertelni nekem! – Fel kell hívnom a szüleinket, aztán pedig állásinterjúra megyek. – ezzel magamra hagyott
Na és velem mi lesz? Én mit fogok csinálni itt egyedül?

—

Becsapódott az ajtó egy leginkább egérlyukhoz hasonlítható kis házon. A nappaliban egy fiú ült, érdektelenül meredt a tévére.
- Elintézted? Nincs már láb alatt? – az imént még álmatagon bambuló srác felkapta a fejét a sürgető hangra
Szorongás fogta el a fagyos, ám pattogó hangszín hallatán, s habozott is a válasszal.
- Beck, neked pofázok! Ugye nem volt semmi gikszer?
- Hát… - motyogta az említett
- Mit nyekegsz itt nekem? Kérdeztem valamit. – Damien Sticklerben kezdett felmenni a pumpa, ami soha semmilyen esetben sem jelenthetett jót
Ő az a srác, akinek nem lehet se hazudni, de ellent mondani, se parancsolgatni. Pontosabban egy ilyen pasi hírében állt.
- Maximum egy napot nyertünk…
- Miért?
- Hát… Mert… Mert…
- Halljam.
- Mert elbasztam.
Damien beletúrt dús, fekete hajába és idegesen fújtatott.
- Miért is nem vagyok meglepve?! Áruld már el nekem, miért van az, hogy rád soha semmit nem lehet bízni?
- Egyébként… miért olyan fontos besarazni Evanst? – Beck Reed bizony a sorsát kísértette kérdésével
- Hogy miért? Hol a szarban voltál te az elmúlt pár évben? Nem lehetsz ekkora tökfej. Gondolj csak a húgodra, idióta! Szerencsétlen nem tehetett semmiről, ő még sincs már köztünk. Erről is egyedül ki tehet?
- Evans. – Beck nagyon okosnak hitte magát
- Úgy van. Túl nagy a pofája. Ha azt hiszi mert pénze van, már mindene lehet, hát majd most meglátja, hogy ez baromira nem így van. Te nem unod már az elnyomást és a kiszolgáltatottságot, barátom? – Damien talán a kelleténél csöppet lendületesebbet veregette hátba Becket, akinek csak úgy dagadt a melle a titulus hallatán
- De igen..
- Na, látod. És mondd csak, ki a környéken a legbeképzeltebb újgazdag szarházi?
- Evans.
- Így van. Tehát, ki az, akit meg kell törni? Akin meg kell bosszulni az összes kárunkat? Hm?
- Evans.
- Pontosan. Mivel az A terv neked köszönhetően nem jött be, átugorhatunk a B tervre. Jut is eszembe, merre van a bátyád?
- Nincs itthon.
- Tényleg? – Damien fáradtan húzta össze a szemöldökét
- Aha, elment.
- Mesélj még, Beck, mesélj még kérlek.  – Damien újra kezdte elveszteni az amúgy sem sokáig tartó türelmét – Hová ment?
- Valami bizniszről beszélt azzal a Randolph nevű alakkal, aki pár utcára lakik innen.
- Hm, helyes. – Damien elégedetten bólintott, pontosan tudta ki az az Andrew Randolph, ismertebb nevén „A Cuccos Andy”, hisz ki ne ismerné őt. Könnyű felismerni az utcán, mert szinte mindig be van állva, és a portékáit kínálja azoknak, akik szintén valamilyen anyaggal tömik magukat.
- Szólok majd neki, hogy itt jártál.
- Nem fontos. – legyintett Damien, mert közben új gondolatok születtek meg elméjében – Majd én hívom randira azt a kis tyúkot.

—

- Veled mehetek? – megigazítottam Dave nyakkendőjét
- Felőlem jöhetnél, de csak az kellene még nekünk, hogy újabb rendőr is felismerjen… Tudod, azért féletelek ám.
Az égre emeltem a tekintetem, de végül is igaza van, nem kísérthetem meg mindig a szerencsém.
- Ez igaz. – savanyú mosoly húzódott a számon – De egyébként, te miért nem a családi cégnél dolgozol?
- Mert nem érdekelnek az autók, ennyi az egész. A nekem szánt tulajdonrészt pedig Nate fogja megkapni a huszonegyedik születésnapjára, de erről ő nem tud és szeretném, ha ez így is maradna egyelőre. – mosolygott
- Rendben. De akkor mivel foglalkozol? Olyan ciki, már mióta itt élek veletek, de gőzöm sincs, hogy mi a szakmád.
- Dehogy ciki. Honnan tudhatnád, még fel sem merült ez a téma köztünk, főleg mivel olyan kimerítően sokat beszélgettünk, nemde? – rám kacsintott
- De, így van. És ezt sürgősen pótolnunk kell! – nevettem
- Megegyeztünk, de most már indulok, mert elkésem! Sietek vissza, de addig is hogy ne unatkozz, kölcsönveheted a laptopom. – villámgyors puszit nyomott az arcomra és már ott sem volt
Hé, ezt meg mire véljem?! Ráadásul még most sem tudtam, hogy miféle interjúra megy Dave.


Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! Ha valamit elírtam (mert én is elnézhetek bármit), kérlek írd ki egy kommentbe! És véleményt is lehet ám kommentben kifejteni! :) Puszi

Time to...

...say goodbye? ...finish? ...give up? ...f*ck you? :)

Vannak olyan dolgok az életben, amelyek létfontosságúak ahhoz, hogy az ember megfelelően kiegyensúlyozott életet élhessen. Ezen dolgok eléréséhez néha kerítést kell mászni, vagy épp másokon átgázolni - legalább is az emberek többsége ez utóbbit bizonyára így gondolja, a legnagyobb sajnálatomra.
Mi értelme van teszem-azt hűséget fogadni valakinek, ha képtelen vagy a fogadalmadhoz tartani magad?! Ez pont olyan, mintha üresen ígérgetnél. Mintha befogadnál egy kóbor állatot, szeretet és gondoskodást ígérve neki, majd meggondolnád magad és megint kib*sznád az utcára, ahonnan jött. Mintha megvennél egy mocsok drága autót, és kulccsal együtt, tárva nyitva otthagynád a nyóckerben'.
Ugye, hogy milyen abszurd?!
Ja, természetesen akinek nem inge, ne vegye magára!
De attól még úúúúgy szeretném, ha egyes illetők magukba szállnának... Jó, lehet hogy semmi közöm hozzá (habár jobban belegondolva, nagyon is van), de bízom benne, hogy a karma őket sem hagyja cserben ;)

~

Régen nem írtam már semmit... ez van. :)

Szürkeség és apró színfoltok

Sötét, esős utálom-idő volt reggelente. Sőt, még délután is néha. Ami jóindulattal is lehangoló, legalább is számomra. Nem tudom ki, hogy van vele. Aztáááán.... nem tudom. Le kell kopognom, de eddig nem is olyan vészes ez a hét! Nincsen letargikusan szar kedvem, röhögök a szar poénokon is és kevesebb dolog idegesít fel. Nem tudom miért, de tök jó. Ma például utolsó 3 órán sms-eztünk Merline-vel, ki lehet találni mi volt a téma. Természetesen a ,,final countdown", vagy valami ilyesmi. Érti, aki érti. Hazafele is összefutottam egykét ismerőssel, ami után mosolyogva folytattam az utam. Miért néznek furán az emberre, ha mosolyog? Vajon azt hiszik, hogy bolond és teljesen ok nélkül ér fülig a szája, vagy szimplán annyira karót-nyelt a társadalmunk, hogy természetellenesnek hat, ha valaki mosolyogva közlekedik? Érdekes..

~


Az előző bejegyzésben olvasott szülinapos-félreértéseket kezelve; a családtag jelző valójában fedheti a baráti kört is. Hiszen a barátok, az ember saját maga által választott családja, nem igaz? Nem gondolom, hogy akinek fontos vagyok és aki nekem is számít, az elfelejtené, szóval bocsi ha valaki magára vette. ♥

Még még még!

Jóó reggeeelt :)

Ennyire jó farsangban sem volt még részem az elmúlt 10-11 évben, az biztos! Nem is annyira a programok, de annál inkább az utána következő bulizás dobott fel. Nagyon de nagyon szeretek ifi lenni!!! Tudom, egy külsősnek aztán magyarázhatom, mit jelent ifinek lenni -mint az korábban is tettem- de akkor is. :D
Meg kell mondjam, még egyik évben sem táncoltam ennyit a discoban, mint idén. És tudjátok mit? JÓ volt. Love you (almost) ALL ♥


De ugye ami mindenhonnan elhanyagolhatatlan, az a kivetnivaló. Nem volt sok, de ami igen, az enyhén szólva is felidegesített. Nem is egyszer. Igaz, Eb.?:)

Egyesek annyira, de annyira könnyűvérűek, hogy nem is az hogy kelletik magukat, hanem rányomulnak és ráerőltetik magukat az emberre és ez rohadtul bosszantó! Még jó, hogy nem........khm...mindegy. Mások meg nem veszik észre, hogy az előbbi illető mire játszik, és bele is mennek a játékba. Iiiiiiiistenem... :D Hogy is mondtuk, Eb.? ku......... ja nem, nem, azt nem szabad ide leírni. :') De káááár. Taglalnám még egy kicsit ezt a dolgot, de sajnos nem tehetem. Mindegy is.

~

Ééééés kíváncsi leszek a csütörtökre. Arra is kíváncsi lennék, hogy ha leszedném fészbukról, hogy mikor van a szülinapom, vajon ki köszöntene föl a családtagokon kívül? Valszeg senki :D

It's more important for me than...

...some people think!

Annyira de annyira szeretem a CSÜTÖRTÖKöt! Képzeld el magad (talán nem is áll olyan távolt tőled a szitu) egy monoton, egyhangú, unalmas és nem ritkán bosszantó hétre. Egy olyan hétre, amikor mindenki téged talál be az ügyes-bajos dolgaival, amikor minden sz.rság összejön, amikor jó pár TZ-t írsz, rossz jegyet kapsz, kibukik rád egy tanár, amikor bunkók az emberek, lekésed a buszod. Megvan?
Jó.
És most képzelj el egy üde színfoltot a szürke hétköznapokba! Amikor egy olyan társaságba kerülsz, akik kedvelnek és akiket te is kedvelsz, ahol vagy valaki és számít a szavad. Ahol figyelnek rád, és te is örömmel figyelsz a többiekre. Ha baj van, megoldják, legalább is törekszenek felvidítani téged. Ha valakinek jó kedve van, mind osztoztok rajta és együtt örültök. Képzelj el egy olyan társaságot, akik között otthon érzed magad! Ez is megvan?
Nagyszerű.
Ilyen számomra egy másnak talán szimpla csütörtök! ♥ G. Á. Ifik ♥

~


Egyébként alig várom, hogy vége legyen a hétnek.... blee.

Varga Eszter ~ félévi zongoravizsga ~ ismeretlen szerző - Régi francia d...

New Dawn part 7

Csókolooom! Sok kihagyás után, végre valahára itt az új rész! A szövegben lévő RÓZSASZÍN szavakra kattintva továbbra is mellékletek érhetőek el. Tessék csak kipróbálni! :)
Már tegnap este fel szerettem volna tenni, de csak most értem el odáig. Az esetleges hibákat kommentben kérném kijegyzetelni! :)
Köszönöm szépen a Trendy hajat, amit tegnap csináltak nekem! :P :)
Jó szórakozást!

Előző részek:
Part 1
Part 2
Part 3
Part 4
Part 5
Part 6

New dawn, new day, new life part 7

Nate-et nem is kellett kérnem, szó nélkül elvonult és volt szíves rendesen felöltözni, mielőtt leültünk volna reggelizni. Fülig érő mosollyal néztem utána és figyeltem, ahogy alakja eltűnik a lépcsőfordulóban. Hogy milyen gondolatok kavarogtak a fejemben, ne kérdezze senki, hisz még én magam is belepirulok! Hála az égnek nem sok időm maradt ábrándozni, sorban jelentek meg a család reggelizni készülő tagjai, majd végül csak hárman maradtunk az asztalnál. Nate, David és én. Nem igazán értem miért, de feszült volt a hangulat, nem is mindhármunk, hanem inkább a két testvér között. Mielőtt bármi csetepaté kialakulhatott volna, felálltam.
- Elmegyek zuhanyozni, ha nem haragszotok meg, hogy itt hagylak titeket.
- Már most hiányzol! – Nate elkapta a kezemet és finom csókot lehelt a kézfejemre
- Fúj, de nyálas vagy, öcsi! – fordult el David és mondott még valamit, de azt már nem értettem, mert elsiettem a lépcső felé

- Sikerült megbeszélnetek ezt az egész kavalkádot? – kérdezte öccsét David, miután megbizonyosodott róla, hogy hallótávolságon kívülre kerültem
- Persze.
- És?
- Mit és?
- Ugye tudod, hogy a következő egy hétben vigyáznunk kell rá? Elsősorban neked. Nem mehet az utcára, mert baj lehet belőle, ha felismerik!
- Ennyit magamtól is tudok, Dave. Nem vagyok hülye!
- Hát persze, hogy nem. Totál meg vagy kattanva. Jön ez a csaj és te hirtelen megkomolyodsz,úgy viselkedsz, mint egy felnőtt. Abszolúte nem értelek.
Nate habozott a válasszal, lázasan keresgélte a megfelelő szavakat, de végül realizálta, hogy nincs értelme kerülgetni a forró kását.
- Szeretem őt, Dave! Szerelmes vagyok. Még jó, hogy nem értesz, hiszen én sem értem magamat. Teljesen magába bolondított a maga kislányos ártatlanságával és legyőzhetetlen kényszert érzek rá, hogy magam mellett tartsam, szeressem és megvédjem, ha kell.  Még életemben nem éreztem ennyire komolynak az elhatározásaimat.
David várt, ízlelgette az imént hallott szavakat, majd kis idő múlva így szólt:
- Azt hiszem, épp itt volt az ideje, a sok kéjhajhászkodás után, nem gondolod? Előre szólok, nem hagyom, hogy Kendra újabb strigula legyen a „csajok, akik megvoltak” listádon. – szinte apai szigor csengett ki David szavaiból
- Kussolsz!
- Nem gáz, hogy több barátnőd volt már, mint ahány éves vagy? – David tovább firtatta
- Nekem legalább voltak, bratyó! – megveregette David vállát, majd otthagyta őt az asztalnál és felment az emeltre

Mikor kiléptem a fürdőszobából, szemben találtam magam Nate-tel, aki észrevéve engem kitárta két karját és magához vont. Két kézzel tartottam magam körül a törülközőt, úgy borultam a mellkasára és temetkeztem az ölelésébe.
- Hmm, vaníliaillatod van. – puszit nyomott a vállamra, majd végig a nyakamra, az arcomra…
Elmosolyodtam és magabiztosan megcsókoltam. Olyan hévvel, hogy kis híján elengedtem a törülközőt is, hogy átkarolhassam a nyakát, a hajába túrhassak, de szerencsémre – vagy ki tudja kinek a szerencséjére – időben észbe kaptam. De mire kettőt szusszanhattam volna, már a szobám küszöbén álltunk, egyre hátrálva, egy láthatatlan vonzerő hatására.
Édes a csók, forró a levegő és egyre csak melegszik! Vagy csak az én vérem hevült fel ennyire a csókcsatától? Kész, elvesztem. A testem minden egyes kis négyzetcentimétere bizsergett és egy új érzés lett úrrá az elmém felett. Élveztem, ahogy a hajamba túr hosszú ujjaival, ahogy a törülköző alól kilógó meztelen combomat simogatja, miközben őrjítően édes csókokkal halmoz el. Bármit is tenne most velem, nem lenne ellenemre. Legalább is azt hiszem. Nem mondanám neki, hogy hagyja abba. Könnyűvérű liba! Na nehogy már így odaadd magad valakinek, te kis buta! – gúnyosan szólalt meg újra az a bizonyos kis hang a fejemben. Jaj, de utálom! Akárhogy is, mindig kétségek közé ejt, azokkal amiket mond. Nem tudok elsiklani felette, mindig szöget üt a fejembe.
A francba, lehet, hogy megint csak igaza van! Most a gondolataim zökkentettek ki a valóságból, nem pedig fordítva. Elkalandoztam s ezt Nate is észrevette. Hanyatt döntött az ágyamon és pár centire elhúzódott tőlem, hogy rám nézhessen.
- Mi az, Kendra?
- Se..semmi. Csak arra gondoltam, hogy most…
- Most mi? – édes mosollyal az arcán félrebillentette a fejét, így nézett le rám
- Hát… hát izé… vagyis hogy… - Szedd már össze magad! – Ugye most nem… - ismét elhallgattam
- Mit nem, Kendra? – puszit nyomott az orromra és felült az ágy szélére
Nagy levegőt vettem. Jézusom, miért ilyen nehéz kimondani? Másoknak olyan spontán megy.
- Te most szeretkezni akarsz velem? – hadartam el olyan gyorsan, hogy őszintén csodáltam, hogy megértette amit mondtam, az arcom színe lassan egy paradicsoméval is vetekedhetett volna
De erre csak halkan nevetett és csóválta a fejét.
- Nem.
Ezt magadtól is tudhattad volna! Mégis mire számítottál? Nem vagy ám akkora istennő. A tudatalattim szavai égettek és az arckifejezésem is zavarttá vált. Én is felültem mellé.
- Még nem. – tette hozzá – Mindennek eljön majd a maga ideje.
Újra felnevetett. Miért nevet ki?
- Miért nevetsz ki? – szaladt ki a számon
- Nem nevetlek ki, csak olyan aranyos vagy! Nem lehetnek túl pozitív elképzeléseid a férfitársadalomról, ha azt gondolod, rögtön ágyba vinnélek.
- Azt ne mondd, hogy nem alaptalanul gondolkodok kissé negatívan. Lehetne egy kérdésem? Amire szeretném, ha őszintén válaszolnál.
- Ne kímélj.
- Ugye nem csak addig fogsz szeretni, amíg meg nem kapsz? Nem szeretnék egy vadiúj trófea lenni egy dicsőségfalon.
- Kendra, hé! Micsoda hülyeségeket hordasz itt nekem össze!
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
Nate beszívta a levegőt és nagyon lassan fújta ki, de még azután sem szólalt meg.
A kézfejére tettem a kezem, hátha ezzel előbb szóra bírom.
- Fáj, hogy ennyit gondolsz rólam, de valahol meg is értem. Én sem volnék ezzel másként, ha lány lennék. Egy esetet kivéve.
- Mire gondolsz?  - kíváncsian fürkésztem az arcát, hátha le tudok olvasni róla valamit.
Csillogó tekintetét az enyémbe fúrta s így szólt;
- Ha tudnám, hogy a párom belém esett, mint vak ló a szakadékba. Már pedig én menthetetlenül beléd szerettem, Kendra.
Pislogtam kettőt-hármat, hátha ezzel enyhíthetem a zavartságom. De nem nagyon sikerült, még mindig zavarban éreztem magam. Nate szerelmes belém. Szerelem. Milyen szép szó!
- Szeretlek. – a szó úgy hagyta el az ajkaimat, mintha nem is én mondtam volna, mintha magától jött volt a hang mélyről, a szívemből.
Nate édes mosoly villantott rám, gyengéden megcsókolt, majd felállt az ágyról.
- Öltözz fel, nehogy megfázz! Addig csinálok popcornt, aztán gyere át a szobámba és filmezünk.

Megnéztük a Nagyfiúk 2-t, a Doktor Szöszit és a Christine-t, így gyakorlatilag egy pillanat alatt repült el a délelőttünk. Az ebéd valahogy kimaradt a programból, miután úgymond „eljátszottuk az időt” lent a műhelyben. Valami mélynyomót, vagy mit szereltünk be az autójába. Pontosítok, én néztem és csak lestem hátha tudok valamit segíteni neki. Azért sötétítőfóliák felragasztásánál már jobban tudtam érvényesülni, mint a hangtechnikai dolgoknál. Meg kell mondjam, gyönyörű lett a verda. Könnyűfém felnik, krómozott kipufogó, sötétített hátsó ablakok és persze a csodaszép kék színe!
- Nagyon tetszik! – csaptam össze a tenyerem
- Igen, igen, te is nekem. – Nate-nek csak a lába lógott ki a kocsiból, valami vezetékekkel bíbelődött a műszerfalnál.
- Mi? Én az autóról beszélek!  - nevettem
- Ó bébi, ez fájt. Lecserélsz? – közben kiszállt és mellém állt
- Dehogy, csak süket vagy!
- Nem is igaz. Egyébként lány. – biccentett a kis kékség felé – Így valóban nem cserélhetsz le rá.
- Neve nem lesz neki? Mint Christine-nek a filmben. Csak aztán nehogy úgy járj, mint a főszereplő srác.
- Viccelsz? A végén még féltékeny leszel rá.
- Na-na, csak okosan. – nyelvet öltöttem
- Candy. – vágta rá
- Hogy mi? – értetlenül pislogtam
- Így fogják hívni az autót.
- De miért pont Candy?
- A te nevedből raktam össze, Kendra Dee. – kacsintott rám
- Micsoda megtiszteltetés. – arcon csókoltam – Köszönöm.
- Nagyon szívesen. De ezek után muszáj lesz majd vezetned!
- Még nincs is jogosítványom. És nem is vagyok benne biztos, hogy akarok. Annyi barom van az úton és különben is, a női sofőröket senki nem ismeri el.
- Ácsi, ezek csak kifogások! Persze ha tényleg nem szeretnéd, én nem fogom erőltetni, de előbb ezt meg kell hallgatnod.
Leakasztott egy slusszkulcsot a tartóról a falon, majd beült a kocsiba és beindította. Úgy dorombolt, mint egy hálás kiscica. Azonban mikor felbőgette a motort, a hideg is kirázott! Mintha egy vad oroszlán üvöltene belőle. Nem semmi!
- Na, milyen? – kérdezte izgatottan, miután leállította
- Amennyire én értek hozzá… De mindenesetre vérpezsdítő a hangja.
- Bizony hogy az! – olyan kiskutya szemekkel nézett rám, amiknek ember legyen a talpán, aki ellen tud állni
- Jó, oké! Le fogom tenni a jogsit, de ne nézz így rám!
- Győzelem! – játékosan a levegőbe boxolt. Itt egy kicsit megmutatkozott, hogy még tényleg csak egy tizenhét éves „kis” srác, de általában erről meg is feledkezem, mert nem ez számít!
- Van kedved megnézni még egy filmet? – megmosta a kezét
- Naná! De éhes vagyok, úgyhogy előbb jó lenne megebédelni. - javasoltam
- Jó. Rendeljünk pizzát!
- Mit szólnál mondjuk anyukád főztjéhez? – csípőre tettem a kezem
- Biztos nem főzött, mert maradt a tegnapi vacsorából. Ilyenkor sosem csinál új kaját. – nyafogott
- És akkor mi van? Az már nem is jó neked?
- Kendraaa. Lééégyszi! Naaa.
- Jól van na! – forgattam a szemem
- Most választhatsz te filmet.
- Igazán nagylelkű vagy, köszönöm… - elindultam fel az emeletre - De mindegy mit nézünk, mert nagy a valószínűsége, hogy el fogok aludni rajta.
- Amíg az én ölemben alszol, addig nincs ellene kifogásom.  – homlokon csókolt, miután felértünk – De mitől vagy már is fáradt? Még alig múlt el fél hat…
- Korán keltem és még a pékséget is megjártam. És el is tévedtem egy kicsit.
Nate arcára fagyott a mosoly, vonásai megfeszültek. Most meg mi van?
- Merre felé kavartál el?
- Nem tudom. Honnan tudhatnám? Elég sittes környék volt, sehol egy árva lélek és minden olyan koszos volt.
- Édes Istenem, Kendra! – szorosan magához ölelt, én pedig nem tudtam mire vélni a reakcióját – Kész csoda, hogy épségben hazakeveredtél onnan! Kérlek soha, de soha többé ne menj oda! Ígérd meg nekem!
A két vállamnál fogva tartott el magától, tekintete ködös volt. Nagyon zaklatottnak tűnt.
- Meg kell ígérned!
- Ígérem, ígérem, de miért kaptad így fel a vizet? Mi történt?
- Ez… Ez egy hosszú és bonyolult történet és nem szeretek beszélni róla. Csak annyit kérek, hogy jó messziről kerüld el azt a helyet! – a tarkóját masszírozta
- Meglesz. – nem törődtem bele, hogy kitér a válasz elől – Ellenben én sem szeretek beszélni egyes dolgokról, mégis megtettem. Nate, nem bízol bennem?
- Már hogy ne bíznék! – csattant fel, de szemei szomorúságot tükröztek – Majd elmesélem. De nem most. Válassz filmet, én rendelek pizzát. – ezzel lecsörtetett a lépcsőn, otthagyva engem
Összegezzünk; félelmetes volt az a környék, ahol reggel jártam, én is éreztem, de mégsem történt semmi, de Nate-et mégis mintha félelem fogta volna el, mikor megemlítette, hogy ott jártam. Érzékenyen érinti a téma, de nincs elképzelésem, hogy miért és zavar, hogy nem avat be. Mi vagy te, gyóntató pap?! Tudatalattim undok hangja igazságot sugároz. Semmi közöm hozzá, ha akarja, majd úgy is elmondja. Hisz ez az ő élete, még akkor is, ha most már én is a részese vagyok.

DVD-n nem találtam meg az Éretleneket, ezért rákerestem a neten, összekapcsoltam a laptopját a TV –vel és az ágyon fekve vártam rá. Érdekes egy nap a mai, az egyszer biztos.
Pár perc múlva Nate megjelent az ajtóban, lehajtott fejjel lépdelt felém, én pedig felültem. Behelyezkedett mögém, én nekidőltem, kezét a hasamon pihentette. Nyúltam volna a távirányítóért, de megállította a kezem.
- Nagyon jól ismerem azt a kerületet… – halkan, szinte suttogva beszélt – A suliban megismertem egy csajt, rögtön felkeltette az érdeklődésem, mint mindenki másnak is. Magas volt, hosszú ébenfekete hajjal, telt ajkakkal, formás didkókkal és fenékkel, hosszú combokkal. – Pont a te ellentéted!A nyomába sem érhetnél. – Még ha nem is Dolce and Gabbana cuccokban mutatkozott, gyönyörű jelenség volt és ennek tökéletes tudatában tette, bármit is csinált. Mindenki utána fordult, ahol csak elvonult. Rá akartam hajtani, de nem volt könnyű dolgom, mindig kisebb tömeg zárta a gyűrűjébe. Időközben olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy ő egy olcsó ringyó, kihasználja a pasikat, kikosarazza őket. Nekem több sem kellett, elhatároztam, hogy bebizonyítom a sokak által állított lehetetlent; van kivétel. Én leszek az, akit egy életre megjegyez és nem fogja tudni egy pár éjszaka után ejteni. Jól ment a dolog, minden a tervem szerint haladt, de egy tényezővel nem számoltam. A csaj időközben megszeretett, de úgy igazán. Én pedig, hogy derékba törjem a kis karrierjét, nyilvánosan, a suli folyosóján közöltem vele, hogy vége. Nem gondoltam volna, hogy az lesz életem legszörnyűbb szakítása. A lány akkor erősnek mutatta magát, de később megtudtam, hogy lógott a következő órákról, hazament és napokig nem is mutatkozott. Minduntalan a szobájában sírt. Tudod hol lakott? Abban a kerületben. A szülei nem tudták, hogy velem járt a lányuk, de mikor megtudták nagyon kiakadtak. Az ott lakók mindegyike ellenérzéseket táplált a… hogy is mondjam, gazdagabbak felé. Az ottani „barátai” piszkálni kezdték, hogy miattam, egy újgazdag pöcs miatt áll meg az élet körülötte. Nagyon durva beszólásokat kapott, többször meg is verték, hogy eszébe vésse; nem szabad a keverni a társadalmi rétegeket, a saját „fajtájával” foglalkozzon inkább. Egy idő után nem tűrte tovább a megaláztatást és meg akart szökni, de nem sikerült neki. Lebukott és elkapták. Az ott ténykedő banda vette őt a birtokába és megint megverték. De ezúttal utoljára, mert… - itt elhallgatott, én megsimogattam a körém fonódó karját – Mert meghalt.
Teljesen ledöbbentem, egy árva szó sem jött a számra, viszont a könnyek annál jobban marták a torkomat. Nyeltem egyet.
- Sajnálom, Nate. – csak egy gyatra sajnálomra tellett tőlem
- Miattam történt az egész.
Felé fordultam és szorosan átöleltem.
- Nem, nem te tehetsz róla. És ez már rég történt, nem?
- Két éve. De soha nem fogom tudni elfelejteni. Anette Reed. Így hívták a lányt.
- Reed? Van valami köze Tom Reedhez?
Nate keze ökölbeszorult.
- Beck és Tom Reed Anette bátyjai. Honnan ismered te Tomot?
- Taxizik. Ő hozott el a busztól idáig.
Jobbnak láttam nem megemlíteni Tom közeledését felém és megjegyzését az Evans-családra.
Szép lassan eltelt a nap hátralévő része, nem beszéltünk többet az Anette Reed-esetről.

Köszönöm, hogy időt szakítottál rám!