New dawn part 8

Hát ez a nap is elérkezett végre. Kifogás mindig van, csak néha fölösleges erőlködni. Bocsi a késésért. A lényeg, hogy a rész itt van, jó szórakozást hozzá! :)

Előző rész:

Part 7 (<-- innen az összes előző részt is elérheted!)

New dawn, new day, new life part 8

Becsuktam a szemem, megpróbáltam kiüríteni a fejem s eközben szépen lassan újra elnyomott az álom…
Már dél is elmúlt, mikor felnéztem a faliórára, de nagyon nem volt ínyemre felkelni sőt, jó lenne egész nap a most is ölelő, vigyázó karok között henyélni! ♫Azt mondom végeztem, de aztán visszahúzol. Esküszöm, szívbajt kapok tőled! ♫ – Olly Murs Bajkeverője üti meg a fülem és szakítja meg a gondolatom, miszerint miért is ne lustálkodhatnék naphosszat?
Várjunk csak, ez az én csengőhangom! Szent ég, a telefonom! Erről teljesen megfeledkeztem, de hiszen így pillanatok alatt megtalálhatnak… Ennyit a tökéletes tervedről… Ezt nem hiszem el, hogy lehettem ennyire béna?!
Óvatosan kikecmeregtem Nate mellől és átspuriztam a szobámba, hogy felkutassam azt az ördögi masinát.
Megrémülve bámultam a kis Nokia képernyőjét, nem volt ismerős a szám, amit jelzett. Nyugi Kendra, nyugi, mérlegelj! Ha most felveszem, bemérhetik a helyzetem? Vagy erre azért nincs eszköz? Nem tudhatom mire képesek Parkerék hiper-szuper magánhekusai – már ha egyáltalán kerestetnek még. Jaj, a franc essen belém, már rég „el kell volna hagynom” ezt a szart, akkor most nem lenne min tépelődnöm megint. Nem veszem föl. – döntöttem el. Villámgyorsan szétkaptam, kivettem belőle az aksit meg a sim-kártyát és az egész pakkot besuvasztottam a szekrényem legaljába. Ez után a kellemes kis mini szívroham után nagy kedvem támadt egy forró, nyugtató zuhanyhoz.

—

Eközben pár sarokkal odébb, a sötét, kihalt utcák egyikét halknak nem mondható szóváltások zengték be. Néhány fiatal ült a koszos útpadkán, köztük Tom Reeddel, a „taxisommal”.
- Szóval Nathan Evans máris lecsapott az új husira. Milyen meglepő! – jegyezte meg némi szarkazmussal és gúnyos kacajjal fűszerezve egy magas, kigyúrt, félelmetes külsejű fiú, Damien Stickler.
- De milyen a csaj?! – türelmetlenség és némi izgalom csengett a harmadik, igen csak kelekótya srác, Beck Reed hangjában. Kérdését inkább Tomhoz intézte, minekután eddig csak ő találkozott velem.
- Elég jó bula, de tökre szende.
- Lehet, hogy a felszín alatt meg egy igazi vadmacska lapul. – Beck tekintete a távolba meredt, s nem tudni és lehet jobb is, hogy nem tudni hova kalandozott el gondolatban
- Majd meglátjuk… - Damien egy sötét, sejtelmes mosollyal az arcán felállt és egy cigit csapva a szájába magára hagyta a Reed testvérpárt

—

A mosogatógépbe pakoltam a piszkos tányérokat, mikor csöngettek. Csak én voltam ébren, így kénytelen voltam magam kisétálni a kapuhoz, de bár ne tettem volna!
Egy rendőrautó állt a kocsifelhajtón, annak támaszkodott egy középkorú, ám őszülő hajú alak. Nem tudom, hogy a feltörő idegességtől, vagy a hűs szellőtől volt-e, de a fejem búbjától a kislábujjamig futott végig rajtam a borzongás. Igazán lehettem volna egy kicsit körültekintőbb és kinézhettem volna az ablakon, mielőtt kulcsot lobogtatva kivágtázok, de most már édes mindegy, kattan a zár és szóba kell állnom az amúgy barátságos külsejű rendőrtiszttel.

- Jó napot Miss..
- D… vagyis. Kendra. Szólítson csak Kendrának!
- Örvendek, Ronald Wright, kerületi törzsőrmester. – megemelte a sapkáját
Megköszörülöm a torkomat, melyet épp elszorítani készült a feszültség, de nyugalmat erőltetek magamra.
- Miben segíthetek?
- Az ifjabb… - ekkor hirtelen David termett mellém a semmiből és átkarolta a vállam, ezzel alaposan rám ijesztve
- Szép napot, biztos úr! Miben lehetek szolgálatára? – Wright most Davidre majd rám nézett.
- Épp ezt kezdtem mondani a kedves…
- Menyasszonyomnak. – arcon csókolt – Be is mehetnél, kicsim, mielőtt odaég az ebéd, rögtön megyek én is.
Hogy mi?! A lehető legtermészetesebb arcomat öltöttem fel és a kilincs után nyúltam, hogy minél gyorsabban eltűnhessek. Ám ekkor a kocsiban ülő másik rendőr, akit mindvégig engem mustrált és akit eddig észre se vettem kipattant és utánam szólt.
- Kisasszony, kérem. Egy pillanatra. – furcsa tekintete semmi jóról nem árulkodott
Jézusom, ez felismert. Most már biztosra vettem, hogy ebből nem mászhatok ki.
- Tessék? – tekintetemet továbbra is a kilincsre szegezve, félig-meddig visszafordultam.
Nyugalom, csak viselkedj természetesen.
- Nem igazán láttam még a környéken. Tán új itt minálunk?
- Igen, nem rég érkezett Európából. – megint David vágott ki a szoros helyzetből, mikor látta, hogy leblokkoltam.
A zsaru összehúzta a szemét és valamin eltűnődött.
- Kérem, igazolja magát!
Még mit nem! Már csak az kéne, hisz így is kétséges, hogy jól jövök ki ebből az egészből.
- Sajnos az jelenleg nem lehetséges. A kézitáskám, benne az összes papírommal elkeveredett a repülőtéren, még a múlt héten. – kész, vége mindennek, ezt már nem fogják bevenni, szinte biztos voltam benne, de akkor Ronald Wright reccsent rá a másikra;
-Ted, nem azért vagyunk itt, hogy egy ilyen bájos teremtést egrecíroztass! Ülj vissza az autóba és nyugodj le, nem ő van a listán. – majd mosolyogva felém fordult – Kisasszony, Kendra, jelentse be a táska eltűnését az őrsön, előkerítjük.
- Köszönöm, Mr Wright. Viszlát! – inkább viszont nem látásra egy jó ideig…
Szépen, komótosan átsétáltam a kerten, bár szívem szerint lélekszakadva végigrohantam volna egészen míg be nem érek a házba.

- Esetleg felvehetted volna a szemüvegedet, te vénember!  Vérdíj van az eltűnt gazdag kiscsaj fejére tűzve! A nyakamat teszem rá, hogy ő az! – Ted jóval fiatalabb, indulatosabb férfi volt Ronaldnál
- Te netán süket vagy? Ez a lány európai. Ülj vissza a kocsiba és fogd be! – Wright törzsőrmester a szemét forgatta
- Elnézését kérem, térjünk a lényegre. Ifjabb Mr Evanst keresem.
- Kettő van belőlünk, az öcsém és én.
Wright belelapozott a zsebéből előhúzott jegyzetfüzetkébe, majd újra Davidre nézett.
- Nathan Evans lesz az, aki nekem kell. – David csak a homlokát ráncolta
- Szabadna tudnom, hogy miért?
- Bejelentés érkezett iskolai és utcai verekedésről, provokációról, valamint tudatmódosító szerek birtoklásáról és azokkal való élésről, melyeknek Nathan áll a középpontjában.
David megkövülve állt és nézett a rendőrre, velem egyetemben, aki az ablakból hallgatóztam.
- Itt valami tévedés történhetett biztos úr. – bár tudata mélyén David valójában már számított ennek a pillanatnak az eljövetelére
Hát persze, csak is valami hatalmas tévedés lehet az egész! Nate nem olyan, aki ilyesmiket követ el! Ugye…?
- Velünk kell jönnie az őrszobára, holnap késő délután lesz a kihallgatás. Itthon tartózkodik jelenleg a fiatalember?
- Úgy tudom, igen. De kérem, nem kellett volna valamiféle beidézést küldeniük?
- Most én vagyok a beidézés, ami azonnali intézkedést deklarál.
David nagyot sóhajtott.
- Rendben van… - egyre fokozódó dühvel közeledett a bejárati ajtó felé.

Nate még mindig békésen szuszogott, amikor berontottam a szobájába. Egy rövid ideig csak néztem őt. Néztem és azon gondolkoztam, hogy egy ilyen áldott jó lélek – vagy legalábbis amilyennek mutatta magát előttem- ellen hogy állíthatnak fel ilyesféle vádakat?! Verekedés? Drogok? Abszolút abszurd! Nem lehet, hogy ennyire félreismerjek valakit… Teljesen elcsavarta a fejed, beleszerettél valakibe, akiről tulajdonképpen azt sem tudod, hogy ki az valójában. Mit vagy úgy meglepődve? Ne, most hallgass el! Semmi szükségem a hegyi beszédre! És a másik? Mikor jegyzett el? Tudatalattim gúnyosan karba tette a kezét és nyelvet öltött. Tényleg, David… jövök neki egyel!
- Nate! Vonszold ki a segged az ágyból, keres a rendőrség! – még mindig megkövülten bambultam, mikor David is megjelent
- Hm…? – Nate megdörzsölte a szemét – Mi van már?!
- Két zsaru vár a kapunál, velük kell menjél. – sürgette David
- Mi a… - Nate, mint aki parázson fekszik, úgy pattant ki az ágyból és magára ráncigált az első farmert, ami a kezébe akadt
- Hát öcsi, ezt én is szeretném tudni. Eddig is világos volt, hogy balhézol, ettől zeng a környék, hiába van nyári szünet. De hogy drogozol is, azt nem gondoltam volna!  Istenemre mondom, te nem vagy normális. Azt hittem, hogy Kendra miatt végre megjött az eszed, de már látom, kár volt áltatnom magam. De ha már másra nem is, anyára azért gondolhatnál! Tudod, hogy mostanában nincs a toppon! Nem hiszlek el, komolyan… - David magából kikelve kiabált
- Kuss! Fogd be! Legalább most ne pofázz bele a dolgomba! – Tessék?!
A pulzusom az egekbe szökött az izgalmak hatására és csodaszámba ment, hogy képes voltam megállni a két lábamon, melyek remegtek, mint a nyárfalevél. Szóval Nate pontosan tudja, miért van itt a rendőrség, legalább is a reakciójából ezt szűrtem le. Vagy egyszerűen csak túl sok NCIS-t nézel.
Mielőtt a két testvér kiment volna a szobából, Nate még éppen elkapta a reményvesztett pillantásom. Miért nem mond semmit? Miért nem nevet és mondja azt, hogy hülyeség az egész? Jaj, istenem.
Fogalmam sincs, mi történik odalent, de nincs erőm se hallgatózni, se leskelődni. Nem bírnám elviselni, hogy látom Nate-t, ahogy bilincsbe verve betuszkolják az autóba. Te idióta! Már megint túlreagálod az egészet, ugye tudsz róla?
Remegő térdeim végül feladták a küzdelmet és leroskadtam a padlóra, de nem sírtam. Csak mereven bámultam ki a fejemből, egyre szorongató gondolatok közé süllyedve. Annyi kérdésem van, csak is válaszra várva, de egyre sem tudok felelni magamnak. Egyetlen dolgot holt biztos; szeretem Nate-t és most szinte fájdalmas a nyomás, amit a szívemben érzek, ha rá gondolok. Annyira rossz érzés!

Hangos csapódással záródott be az ajtó a földszinten, mire összerezzentem, de  végül erőt véve magamon levánszorogtam az emeletről. Davidet a konyhapulton ülve találtam.
- Ma benntartják, jó esetben holnap hazajöhet, ha anyuék érte mennek. – mintha olvasott volna a gondolataimban, ki nem mondott kérdésemre adott választ
Lemondóan sóhajtottam, majd némán bólintva hátat fordítottam neki, hogy visszainduljak a szobámba. David leugrott a pultról, utánam lépett s a csuklómnál fogva visszafordított, majd magához ölelt.
- Ne aggódj, úgy is kiderül majd, hogy semmi köze az egész ügyhöz. – nyugtatni próbált, de sajnos nem hallottam azt a bizonyos rendíthetetlen meggyőződést a hangjában
- Azt mondta, neki az őszinteség az alappillér… - nem törődve az előző mondatával, még jobban beletemetkeztem az ölelésébe
- Akkor biztosan úgy is van. – simogatta a hátam, de tudtam, hogy nem gondolja komolyan, amit mond
- De David…
- Dave. Hívj nyugodtan Dave-nek, ahogy azt a barátaim is teszik. – keze a derekamra siklott és gyengéden eltolt magától
Tekintetét az enyémbe fúrta és elmosolyodott. Na ne, ne csináld ezt velem! Esküszöm, hogy az Evans-fiúk fognak sírba vinni a sármukkal! Minden esetre is, egy halvány mosoly suhant át az arcomon az „akciója” hatására.
- Ne kattogj a gyökér öcsém miatt. El kell hinned nekem, hogy nem éri meg. Nate-nek van egy olyan oldala is, amit te biztosan nem akarsz megismerni és egyelőre csak abban bízhatsz, hogy hamarosan kinövi.
- Ezt ne! Miért mondasz nekem ilyeneket? Mintha védeni akarnál tőle, de kérlek, ne tedd. Magam is el tudom dönteni, kivel mit csinálok. – Nekem nem úgy tűnik…
Sóhajtott egyet, s leeresztette a kezét maga mellé.
- Nem fontos, majd talán később kifejtem. – De igen, igen is fontos! Ez képes kertelni nekem! – Fel kell hívnom a szüleinket, aztán pedig állásinterjúra megyek. – ezzel magamra hagyott
Na és velem mi lesz? Én mit fogok csinálni itt egyedül?

—

Becsapódott az ajtó egy leginkább egérlyukhoz hasonlítható kis házon. A nappaliban egy fiú ült, érdektelenül meredt a tévére.
- Elintézted? Nincs már láb alatt? – az imént még álmatagon bambuló srác felkapta a fejét a sürgető hangra
Szorongás fogta el a fagyos, ám pattogó hangszín hallatán, s habozott is a válasszal.
- Beck, neked pofázok! Ugye nem volt semmi gikszer?
- Hát… - motyogta az említett
- Mit nyekegsz itt nekem? Kérdeztem valamit. – Damien Sticklerben kezdett felmenni a pumpa, ami soha semmilyen esetben sem jelenthetett jót
Ő az a srác, akinek nem lehet se hazudni, de ellent mondani, se parancsolgatni. Pontosabban egy ilyen pasi hírében állt.
- Maximum egy napot nyertünk…
- Miért?
- Hát… Mert… Mert…
- Halljam.
- Mert elbasztam.
Damien beletúrt dús, fekete hajába és idegesen fújtatott.
- Miért is nem vagyok meglepve?! Áruld már el nekem, miért van az, hogy rád soha semmit nem lehet bízni?
- Egyébként… miért olyan fontos besarazni Evanst? – Beck Reed bizony a sorsát kísértette kérdésével
- Hogy miért? Hol a szarban voltál te az elmúlt pár évben? Nem lehetsz ekkora tökfej. Gondolj csak a húgodra, idióta! Szerencsétlen nem tehetett semmiről, ő még sincs már köztünk. Erről is egyedül ki tehet?
- Evans. – Beck nagyon okosnak hitte magát
- Úgy van. Túl nagy a pofája. Ha azt hiszi mert pénze van, már mindene lehet, hát majd most meglátja, hogy ez baromira nem így van. Te nem unod már az elnyomást és a kiszolgáltatottságot, barátom? – Damien talán a kelleténél csöppet lendületesebbet veregette hátba Becket, akinek csak úgy dagadt a melle a titulus hallatán
- De igen..
- Na, látod. És mondd csak, ki a környéken a legbeképzeltebb újgazdag szarházi?
- Evans.
- Így van. Tehát, ki az, akit meg kell törni? Akin meg kell bosszulni az összes kárunkat? Hm?
- Evans.
- Pontosan. Mivel az A terv neked köszönhetően nem jött be, átugorhatunk a B tervre. Jut is eszembe, merre van a bátyád?
- Nincs itthon.
- Tényleg? – Damien fáradtan húzta össze a szemöldökét
- Aha, elment.
- Mesélj még, Beck, mesélj még kérlek.  – Damien újra kezdte elveszteni az amúgy sem sokáig tartó türelmét – Hová ment?
- Valami bizniszről beszélt azzal a Randolph nevű alakkal, aki pár utcára lakik innen.
- Hm, helyes. – Damien elégedetten bólintott, pontosan tudta ki az az Andrew Randolph, ismertebb nevén „A Cuccos Andy”, hisz ki ne ismerné őt. Könnyű felismerni az utcán, mert szinte mindig be van állva, és a portékáit kínálja azoknak, akik szintén valamilyen anyaggal tömik magukat.
- Szólok majd neki, hogy itt jártál.
- Nem fontos. – legyintett Damien, mert közben új gondolatok születtek meg elméjében – Majd én hívom randira azt a kis tyúkot.

—

- Veled mehetek? – megigazítottam Dave nyakkendőjét
- Felőlem jöhetnél, de csak az kellene még nekünk, hogy újabb rendőr is felismerjen… Tudod, azért féletelek ám.
Az égre emeltem a tekintetem, de végül is igaza van, nem kísérthetem meg mindig a szerencsém.
- Ez igaz. – savanyú mosoly húzódott a számon – De egyébként, te miért nem a családi cégnél dolgozol?
- Mert nem érdekelnek az autók, ennyi az egész. A nekem szánt tulajdonrészt pedig Nate fogja megkapni a huszonegyedik születésnapjára, de erről ő nem tud és szeretném, ha ez így is maradna egyelőre. – mosolygott
- Rendben. De akkor mivel foglalkozol? Olyan ciki, már mióta itt élek veletek, de gőzöm sincs, hogy mi a szakmád.
- Dehogy ciki. Honnan tudhatnád, még fel sem merült ez a téma köztünk, főleg mivel olyan kimerítően sokat beszélgettünk, nemde? – rám kacsintott
- De, így van. És ezt sürgősen pótolnunk kell! – nevettem
- Megegyeztünk, de most már indulok, mert elkésem! Sietek vissza, de addig is hogy ne unatkozz, kölcsönveheted a laptopom. – villámgyors puszit nyomott az arcomra és már ott sem volt
Hé, ezt meg mire véljem?! Ráadásul még most sem tudtam, hogy miféle interjúra megy Dave.


Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! Ha valamit elírtam (mert én is elnézhetek bármit), kérlek írd ki egy kommentbe! És véleményt is lehet ám kommentben kifejteni! :) Puszi