New dawn part 6

Szép jó estét! Tudom, tudom, tudom, nagyon sok volt a kihagyás. Bocsánat, de valahogy nem akart jönni az ihlet. Most már van egy nagyon ütős gondolatmenetem, bár jóllehet, ebben a részben ez még nem mutatkozik meg. Többé kevésbé unalmasnak tűnhet, ezért elnézést is kérek, de remélem a továbbiakban kárpótolok minden olvasót! :) Az esetleges elírásokért sorry, kommentben írjatok ha valahol valami nem stimmel és kijavítom!

Előző részek:
Part 1
Part 2
Part 3
Part 4
Part 5

New dawn, new day, new life part 6

Nagyon nehezen tudtam csak elaludni, sok forgolódás és álmatlan óra után. S így is hajnalban ébredtem fel. Még csak fél öt van, de képtelen vagyok nyugton lenni. Jobb oldalamról a hátamra, onnan a bal oldalamra, majd hasra feküdtem félperces váltásokban. Kattogott az agyam, hogyan fogom közölni Nate-tel, hogy mi ez az egész, miért keres a rendőrség már Minnesotán is kívül, és hogy ki vagyok valójában. Jobban belegondolva nem is ez a legnagyobb probléma, hanem hogy hazudtam neki. Már pedig az őszinteség a legfőbb emberi erény; mondom ezt én. Nyomorultul éreztem magam és határozott meggyőződésem volt miszerint megérdemlem. Hat óra körül már nem bírtam tovább a fetrengést, ezért lassacskán felöltöztem és halkan lelopództam a konyhába. A ház hideg csendbe burkolózott, egy árva falióra sem adott ki hangot. Nem szeretnék felkelteni senkit, de muszáj lesz lefőznöm egy adag életet adó kávét. Eszembe jutott, hogy kimehetnék valami reggeliért, ezért felszaladtam a pénztárcámért és elsétáltam a pékségbe.
Hazafelé egy másik utat választottam, egy kis kerülőt, mondván felfedezem a környéket és tovább élvezem a még kellemes napsugarak cirógatását.
Teljesen megfeledkeztem magamról, csak bambultam, miközben céltalanul lépdeltem előre. Lassanként már azt sem tudtam hol járok, bár ha úgy vesszük, az jelen esetben nem nehéz. Úgy nagyjából tíz perc után olyan helyen találtam magam, ahonnan biztosan nem találok haza. Jó, akkor nézzünk körül; sehol egy lélek, még autók sem parkolnak sehol, az utca mind a két felén végig egymáshoz bizarrul hasonlító házak sorakoznak, legtöbbjük nagyon lepukkant, sőt olyan romos, mintha nem is laknák őket. Lehet, hogy tényleg lakatlanok. Szemeteszsákok tömkelege hever szanaszét néhány ház „gyepén”. A legtöbb redőny le van eresztve, bár ez enyhe túlzás, hisz néhány helyen inkább leszakadva van, minthogy leengedve. Az egyik ablaknál elhúzódik a függöny és egy ijesztő külsejű néni néz vissza rám. Fenyegető a tekintete, szinte beleborzongok. Nincs itt nekem semmi keresnivalóm! Megszaporázom a lépteimet és próbálom elfojtani az a szörnyű gondolatot mélyen legbelül, hogy itt bármelyik percben rám támadhat valaki és még csak meg sem találnának, itt halnék meg.
Nehezen ugyan, de szerencsére megtaláltam a hazavezető utat, mielőtt valami bajba keveredtem volna azon az istenverte környéken. Sietve vágtam át a kerten, viszont a kilincset lassan, megfontolva nyomtam le a bejárati ajtón. Vajon ébren van már valaki? Na jó, nagy levegő, kifúj és belép. Hm, a kávé finom illata még mindig érezhető volt, mikor a konyhába mentem. Végül is nem voltam el túl sokáig, még mindig csak hét óra körül járhat az idő.
Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megpróbálnék palacsintát csinálni. Annyira csak nem lehet bonyolult és különben is van péksüti ha nagyon elrontanám, így hát neki is láttam. Minden hozzávalót kikészítettem a pultra, összekevertem, és jöhetett is a sütés!
Egy kis idő elteltével isteni illat lepte be az egész földszintet. Teljesen belemerültem a sütögetésbe és a kávés bögrémbe.
- Jó reggelt, Konyhatündérke! – két kar fonódott a derekam köré hátulról. Nate…
- Neked is. – nem fordultam meg
- Mi ez a nagy sütés-főzés?
- Csak kipróbálom magam ezen a téren is. – mivel készen lettem, kikapcsoltam a tűzhelyet és a kezemet Nate előttem összekulcsolt kezeire tettem, de továbbra is háttal álltam neki.
- Biztos nagyon finom lett. – maga felé fordított
Képtelen vagyok a szemébe nézni.
- Figyelj… azt hiszem beszélnünk kell valamiről. – motyogtam a zoknimat fixírozva
- Úgy gondolod? – az államat megfogva felemelte a fejem, hogy felnézzek rá
- U…Úgy. – Édes Jézus, hiszen nincsen rajta más, csak egy boxer! Hogy nem tűnt ez eddig fel?
- Én is úgy gondolom. – közelebb lépett és a kezeivel a két oldalt a konyhapultra támaszkodott, mondhatni sarokba szorítva engem. Kimondhatatlanul zavarban éreztem magam, mégis-mégis alig bírtam ki, hogy ne nézzek végig rajta úgy igazán.
Tekintetét az enyémbe fúrta s úgy éreztem, mintha még a legmélyebb gondolataimat is látná.
- Mit szeretnél most, Kendra? Itt és most ebben a pillanatban. – kérdezte
Mit is, mit is? Te buta liba, kihagyni egy ilyen helyzetet? Találni fog nálad jobbat is, ha nem lépsz! – undok hang csengett a fülemben, de lehet hogy igaza van. De azért mégsem mondhatom neki, hogy „azt szeretném, ha megcsókolnál, átölelnél és soha többé el nem engednél”! Vagy igen? Mit csináljak?
- Nem tudom… - lesütöttem a szemem
- De igen, tudod. Őszintének kell lenned hozzám. Vagy nem bízol bennem eléggé?
- De, bízok benned.
- Akkor próbáljuk meg még egyszer. Mit szeretnél most ebben a pillanatban?
- Nate én… nézd, előbb szeretnék valami mást mondani.
- Nem. Bármi is az, várhat. Tehát hallgatlak. Ha nem akarsz semmit, mondd. Ha azt szeretnéd, hagyjalak békén, megteszem. Ha…
- Csókolj meg, Nate! – suttogva félbeszakítottam és lehunytam a szemem
- Na látod, hogy megy ez. – ő is halkan beszélt, majd lassan közelített felém
Centiméterről centiméterre fogyott a távolság kettőnk között. Elsimogatott az útból egy kilógó hajtincset, két keze közé fogta az arcomat, majd puha ajkait lassan az enyémre tapasztotta. Bénának éreztem magam, mégis képes voltam ellazulni és nem azon görcsölni mit csinálok rosszul, hisz Nate tökéletesen irányította a helyzetet. Szóval ilyen érzés csókolózni. Az ember alig áll a lábán, az izgatottság kitartóan futkos végig minden idegszálán újra meg újra és… és ez fantasztikusan jó. Nem sokáig tartott a csók, de mégis úgy éreztem magam, mint aki maratont futott. Nate homlokát az enyémnek támasztotta, majd mosolyogva így szólt:
- Annyira nem vagyok lélegzetelállító, ne felejts el levegőt venni!
- De az vagy. Számomra legalábbis.
- Most már érted miért olyan fontos a bizalom és az őszinteség? – nem törődve az előbbi témával nekem szegezte a kérdést, de a tekintete még mindig lágy volt
- Értem, de azért szeretném ha bővebben kifejtenéd, hogy mire gondolsz. – tényleg nem tudtam, hogy pontosan mit vár válaszként
- Ha nem bízol meg bennem, akkor nem mondasz el létfontosságú dolgokat. Ha nem tudok rólad semmit, azt sem tudhatom, hogy miként érzel irántam, így kezdeményezni sem tudok és előbb vagy utóbb, de továbblépek. Bár ahogy látom, az se neked, se nekem nem lenne jó, ezért tudnom kell, hogy mit érzel. Ezért is fontos, hogy őszinte legyél. És…
- És ez csak egy példa, igaz? – végre leesett a tantusz
- Igaz. Ha ezek után van valami, amit mondani szeretnél, hát rajta.
Meg kell mondjam, hogy Nate rendkívül okos fiú. Nem hiszem, hogy az egész éjszakáját azzal töltötte, hogy ezt a kis játékot kitervelje, mégis elérte a célját. Provokál az izmos felsőtestével, kikényszeríti hogy mondjam ki amit még magamnak sem igazán vallok be, ráadásul ügyesen rávezetet a tegnapi afférra.
Nem volt választási lehetőségem, így töviről hegyire elmeséltem neki mindent, amit előző nap a bátyjának is mondtam. Röpke fél óra beszélgetés után kiütközött, hogy valójában már ismerte a történetet, mert tegnap kiszedte Davidből. Mindenesetre sikerült a lelkemre hatnia és nem hiszem, hogy a közeljövőben bármit is szeretnék eltitkolni előle, nem éri meg.

Köszönöm, hogy elolvastad! Kommentben lehet kifejezni tetszést/nem tetszést (persze kulturált keretek között) :) További szép hétfő estét.

UI.: H, bocsi most még nem került bele a "durva rész", de ígérem hogy lesz benne olyan is! :)