Utálom, egyszerűen utálom ezt az időszakot! Már másodjára futok bele egy kicseszett betegségbe és egyik jobb a másiknál.
Most konkrétan csütörtök óta alig keltem ki az ágyból és úgy érzem magam, mint aki egy hetet keményen végigbulizott. Pedig nem így van. Közérzet a béka hátsófele alatt, étvágy -10000000, életkedv hmm 0. Egy szó mint száz kutyául (vagy macskául?) vagyok. Bár talán jót tett a tegnapi levegőzés szeretett lovacskáim között. Pötyi ismét bemutatta, hogy milyen villámgyorsan képes leszállni (szó szerint) Bálintka hátáról. Nice fly volt az tuti. Szegénykém.
Egyszer kérjem Bálintot de akkor aztán megtanulja mi a rend. Szó mi szó tényleg ráférne már egy kis nevelés. Hm, esetleg a következő utáni alkalomra bevállalom. Mi történhet? Legrosszabb esetben padlót fogok. :)
Holnap: suli vagy nem suli? Vissza kéne menni az orvoshoz. És most jön az elmaradhatatlan "de". De: a mama nem jöhet be velem! Ha a magam ellensége vagyok ha nem, akkor sem szeretném ha felhozná azt az istenverte vérvétel témát, mert szinte biztos vagyok benne, hogy kedves doktornénim sem ellenezné az ötletet.
Most mondjátok, hogy gyerekes vagyok, de istenem tényleg annyira utálom a tűt hogy az valami hihetetlen! Tuti, hogy ott helyben elájulnék... grr.
MI EZ AZ IDŐ?! Kinézek és legszívesebben sírnék attól a szürke árnyalatról tükröződő gyászos hangulattól. Ezért is folytatom inkább a Vámpírnaplók-nosztalgiamaratont az első évad 18. részével. Milyen kár, hogy tudom kik fognak meghalni és mi fog történni :') No ha közben el nem alszom megint...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése