Egy unalmas infó óra szüleménye

-Annyi mindent kezdhetsz még az életeddel! Csak még egyszer gondold át, kérlek! Miért pont most adnád föl?
-Mert elég volt, nekem ez már sok. Nem akarom továbbra is ezt az álszent szerepet játszani! Nehéz ezt megértened? - hangja kemény és ellentmondást nem tűrő volt. De én csak folytattam.
-Te képes lennél itt hagyni engem egyedül? Fogd már fel, hogy nélküled védtelen vagyok, egy elveszett senki!
-Ez már rég nem csak rólad szól.
Döbbenten néztem rá, pont úgy, mint akit hátba szúrt a legjobb barátja.
-De Riley, akkor sem teheted ezt! Könyörgöm, ne csináld! Figyelj, mi lenne, ha... - de félbeszakított
-Nem, Avril. Hagyj elmenni. - Riley hangja mintha megremegett volna, de aztán megköszörülte a torkát és kihúzta magát.
Két hatalmas könnycsepp simította végig az arcomat. Felnéztem gyönyörű szemeibe, de képtelen voltam bármit is kiolvasni belőle. Próbáltam nem sírni, mert tudom, hogy azt nem bírja, az a gyengéje. Még képes lenne meggondolni magát. Bármennyire is ezt szerettem volna, nem foghattam vissza, ha őt ezt akarja.
-Légy erős. Szeretlek, hugi. - homlokon csókolt és eltűnt a sötét éjszakában.
Folyt. köv.